Tervezet
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter tervezete szerint módosul a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény, új szabályozást vezetve be az ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítéseknél.

Elérhető a Felnőttképzési törvény módosításának a tervezete.
Elérhető a Felnőttképzési törvény módosításának a tervezete. Változik kontaktóra definíciója.
Irományként elérhető a Felnőttképzési törvény módosításának a tervezete. November 18-án helyzetelemző bemutató előadást tartunk.

Megjelent a Felnőttképzési törvényt módosító javaslat, (T/10313 iromány egyes törvényeknek a felnőttképzési tevékenység ösztönzésével összefüggő módosításáról) melynek várható következményeiről online workshopot rendezünk 2020. 05. 12-én és 19-én.
A törvényjavaslatot összeszerkesztettük a már meglévő törvénnyel és a kormányrendelettel, melyet a letöltés menüpontból és innen is letölthettek: egybeszerkesztett törvény és kormányrendelet
Kinek szól a workshopunk?
Milyen témaköröket érintünk a rapid workshopon?
Mire ne számíts?
A nagy érdeklődés miatt jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni kérjük ezt vegyétek figyelembe, különben nem tudtok majd belépni az online konferenciaterembe.
Időtartam: Körülbelül egy óra és a kérdések. Az online várakozószobát 10 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt belépni a rendszerbe.
Részvételi díj: 4.900 Ft. (Bruttó ár, partnercégünkkel közösen szervezve)
Időpontok és jelentkezés: Jelentkezni a megadott időpontra kattintva a jelentkezési lap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.
A jelentkezés és részvétel alapja a személy aki jelentkezik, egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Váratlan technikai probléma esetén fenntartjuk a jogot új időpont hirdetésére.
A FAR adatszolgáltatáshoz kapcsolódó szoftverfrissítések április 12-től életbe léptek. Bár kisebb javításokat tartalmaznak, fontos szerepet töltenek be a felnőttképzési adminisztrációban Előadásunk célja, hogy ezeket az újdonságokat bemutassuk a FAR rendszerben és a hozzá tartozó dokumentációban.
Kinek szól a rendezvényünk?
Mit adunk az előadáson?
Időtartam: ~60 perc (a kérdések számától és a résztvevői aktivitástól függően az előadás időtartama hosszabodhat, minden kérdésre válaszolunk legjobb tudásunk szerint) Az online várakozószobát 15 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.
Részvételi díj: 9.900 Ft. + Áfa (MIR ONLINE PRO ELŐFIZETÉS ESETÉN 6.900 Ft. + Áfa)
jelentkezés: Jelentkezni a lenti jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.
Jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni, kérjük ezt vegyétek figyelembe.
Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél.
Január 1-el életbe lépnek a felnőttképzési jogszabályi környezet újabb előírásai amelyeknek a FAR adatszolgáltatáshoz kötődő részeit gyakorlatilag a hatályba lépéstől számított 3-ik munkanapig teljesíteni is kell, ha folyamatban lévő (engedélyezett) képzésekkel is rendelkeztek, vagy már indítanátok is képzéseiteket.

Az elmúlt időszakban két előadást is tartottunk a T/1623-as parlamenti iromány felnőttképzési törvényt érintő megismertetéséról. Ehhez kapcsolódóan beadtak egy egyéni képviselői módosítást, ami több pontban is módosítja az eddigi tervezetet kifejezetten – szerintünk – kifejezetten pozitív irányba, amit szívesen be is mutatunk nektek, főleg annak tükrében, hogy tegnap a parlament meg is szavazta, tehát innentől ez már tény, nem pedig terv.
Kinek szól a rendezvényünk?
Mit adunk az előadáson?
Mire ne számíts?
Időtartam: ~60 perc (a kérdések számától és a résztvevői aktivitástól függően az előadás időtartama hosszabodhat, minden kérdésre válaszolunk legjobb tudásunk szerint) Az online várakozószobát 15 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.
Részvételi díj: 8.900 Ft. + Áfa (MIR ONLINE PRO ELŐFIZETÉS ESETÉN 4.900 Ft. + Áfa)
jelentkezés: Jelentkezni a lenti jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.
Jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni, kérjük ezt vegyétek figyelembe.
Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél.
Az online előadásunk témája a T/1623-as parlamenti iromány felnőttképzési törvényt érintő megismertetése.

SAJNÁLJUK, DE A RENDEZVÉNYRE TÖBB JELENTKEZÉST NEM TUDUNK ELFOGADNI, A LÉTSZÁM BETELT
Az évindító online előadásunk célja, hogy összefoglaljuk és rendszerezzük a közelmúlt változásait és gyakorlati tanácsokkal lássunk el mindenkit, aki engedélyezett felnőttképzési tevékenységet folytat. Fő témánk a Felnőttképzési törvényt és kormányrendeletet érintő módosítások összefoglalása, megismertetése és annak elemzése, de az előadáson kitérünk a Hatósági ellenőrzések folyamatának megismertetésére és az eddigi tapasztalatainak összegzésére is.
Kiemelt témakörök:
Időtartam: ~90 perc Az online várakozószobát 15 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.
A előadás díja:
Tájékoztatunk, hogy egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél.
jelentkezés: Jelentkezni a lenti jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.
SAJNÁLJUK, DE A RENDEZVÉNYRE TÖBB JELENTKEZÉST NEM TUDUNK ELFOGADNI, A LÉTSZÁM BETELT
Az online előadásunk témája Felnőttképzési törvényt érintő módosítások megismertetése és annak elemzése, képzői oldalról mit jelent ez számunkra.
Kinek szól a rendezvényünk?
Mit adunk az előadáson?
Alapozó: Megértéshez szükséges információk.
Felnőttképzési törvény módosításai
- a törvény hatályának változása
- belső képzések új szabályozása
- szankcionálás új szabályai
- adatnyilvántartás új szabályai
- adatszolgáltatás új szabályai
- FAR módosításai
Mire ne számíts?
Jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni kérjük ezt vegyétek figyelembe.
Időtartam: ~90 perc (a kérdések számától és a résztvevői aktivitástól függően az előadás időtartama hosszabodhat, minden kérdésre válaszolunk legjobb tudásunk szerint) Az online várakozószobát 15 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.
Részvételi díj: 11.900 Ft. + Áfa
jelentkezés: Jelentkezni a lenti jelentkezési űelap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.
A jelentkezés és részvétel alapja, hogy egy befizetéshez egy e-mail címre (a jelentkezési lapon megadott névre és e-mail címre) tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Váratlan technikai probléma esetén, vagy amennyiben a pandémiás helyzetre vonatkozó kormányrendelet még nem elérhető a tervezett időpontban, fenntartjuk a jogot új időpont hirdetésére.