Felnőttképzési törvény tervezett változásai – egy mikrotanúsítvány mind felett?
A felnőttképzési törvény legújabb módosításának tervezete szűkszavúan ugyan, de jelentős változtatásokat tartalmaz a mikrotanúsítványok kezelésének tekintetében. A jelen és a jövő slágertémája az egyéni tanulási számlák és a képzésekhez tartozó mikrotanúsítványok témaköre, mely utóbbinak a „megvalósítási” előírásai egyre határozottabban körvonalazódnak a jogszabályi környezetben és ez reményekre adhat okot a felnőttképző intézmények számára.
Meg kell említeni azonban, hogy a felnőttképzési hozzáférhetőség még további jogszabályi kiigazításokat tesz szükségessé, de mi nagyon bízunk benne, hogy a szakpolitika a felsőoktatás és a szakképzés mellett kiemelten kezeli majd azokat a felnőttképzőket, akik rövid, tűszerű szakmai képzéseikkel kiszolgálják a munkaerőpiac igényeit és magasabb minőségi szintre emelik képzési tevékenységüket. Annál is inkább, mert az az EU-s cél, hogy a felnőttek 60%-át be kell vonni valamilyen képzésbe, nem képzelhető el önmagában a szakképzés tanulói és a felsőoktatás hallgatói létszámára támaszkodva.
A törvény módosításának tervezete a mikrotanúsítványok kiadásához hozzárendeli az engedélyezett működést, és többnyelvű tanúsítvány kiállításának kötelezettségét (angol és német) is előírja.
Véleményünk szerint ez jó irány, hiszen ezzel a jogalkotó a már meglévő jogszabályi keretekre (benne a minőségbiztosítási és minőségirányítási elemekre) támaszkodik, és nem egy testidegen, új, csak a mikrotanúsítványokra érvényes szabályozási környezetet hoz létre, így a képzők könnyen és gyorsan tudnak majd megfelelni az új elvárásoknak.
Jó irány, hogy a Felnőttképzés Adatszolgáltatási Rendszeren keresztül legyen elérhető ez az új digitális tanúsítvány, és igazából azzal sincs bajunk, hogy a szakképzés mellett a felsőoktatás is kivételt kap az engedélyezett működés alól, mert azt gondoljuk, hogy egy NAB akkreditációval rendelkező egyetem a mikrotanúsíványt adó képzéseit kellő minőségben és gondossággal tudja majd megvalósítani.
A tervezet jelenleg parlamenti vita fázisában van, de a mellékelt képen már beszerkesztettük pirossal a jogszabálytárunkba a 2/A paragrafus módosításának tervezetét, egyfajta „mi lenne ha már el lenne fogadva” játékként, hogy lássátok valós szövegkörnyezetben a változtatásokat.
Reméljük a mikulás jó híreket hozott, természetesen ha lesznek új híreink mi is jelentkezünk. Decemberben még három eseményt is tartunk, amelyek részleteit az eseménynaptárunkban, vagy a főoldalunkról a középső oszlopban is elérhettek.