Tag Archive for: képzési adminisztráció

Jogszabályváltozás a gyakorlatban 2.0 – online előadás 2026.03.24.

Kedves Érdeklődők!

A felnőttképzésre vonatkozó jogszabályi módosítások fokozatosan lépnek hatályba, így a megváltozott előírások alkalmazása már a mindennapi gyakorlat részévé kell válnia.

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel előadásunk ismételjük, hogy aki esetleg lemaradt volna róla, vagy újra meg szeretné hallgatni, legyen lehetősége rá.

Ismét egy értelmező, gyakorlatias szemléletű előadással jelentkezünk, amelynek célja, hogy bemutassa, hogyan kell az új szabályozást már a  gyakorlatban helyesen alkalmazni. 🤓

Értelmezzük a felnőttképzési törvény és kapcsolódó kormányrendeletének változásait, ahol

  • megnézzük mi kerül (ha kerül) a felnőttképzési szerződésbe,
  • hogyan módosítsuk a képzési programot,
  • és megpróbálunk eligazodni, hogy akkor most mikor indul és mikor fejeződik be egy képzés,

mindezt gyakorlati példákon keresztül.

Az előadás általános érvényű információkat tartalmaz, nem egyedi esetekre fókuszál.

Tájékoztatunk, hogy egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Tájékoztatunk továbbá, hogy az előadásunk a képzői és saját tapasztalataink alapján megfogalmazott véleményünk, a Pest Vármegyei Kormányhivatallal kapcsolatos bármilyen hivatalos kapcsolatunk nincsen.

Előadó: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

A előadás díja:

14.900 Ft. + Áfa – ONLINE PRO előfizetőinknek

19.900 Ft. + Áfa – mindenki másnak

Az előadást díjmentesen lemondani 2026.03.23. 16:00-ig lehet.
Az előadás napján reggel nyolc órakor megküldjük a zoom meghívókat a belépési kóddal.

A előadás időtartama: 10.00 – 11.30 (kb. 90 perc, ami a kérdések számától függően kitolódhat)

jelentkezés: Jelentkezni a jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

JELENTKEZÉSI LAP - Jogszabályváltozás a gyakorlatban 2.0 2026.03.24. 10.00-11.30

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

Jogszabályváltozás a gyakorlatban – online előadás 2026.03.05.

Kedves Érdeklődők!

A felnőttképzésre vonatkozó jogszabályi módosítások fokozatosan lépnek hatályba, így a megváltozott előírások alkalmazása már a mindennapi gyakorlat részévé kell válnia.

A januári előadásunk folytatásaként egy értelmező, kifejezetten gyakorlatias szemléletű előadással jelentkezünk, amelynek célja, hogy bemutassa, hogyan kell az új szabályozást a gyakorlatban helyesen alkalmazni. 🤓

Értelmezzük a felnőttképzési törvény és kapcsolódó kormányrendeletének változásait, ahol

  • megnézzük mi kerül (ha kerül) a felnőttképzési szerződésbe,
  • hogyan módosítsuk a képzési programot,
  • és megpróbálunk eligazodni, hogy akkor most mikor indul és mikor fejeződik be egy képzés,

mindezt gyakorlati példákon keresztül.

Tájékoztatunk, hogy egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Tájékoztatunk továbbá, hogy az előadásunk a képzői és saját tapasztalataink alapján megfogalmazott véleményünk, a Pest Vármegyei Kormányhivatallal kapcsolatos bármilyen hivatalos kapcsolatunk nincsen.

Előadó: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

A előadás díja:

14.900 Ft. + Áfa – ONLINE PRO előfizetőinknek

19.900 Ft. + Áfa – mindenki másnak

Az előadást díjmentesen lemondani 2026.03.04. 16:00-ig lehet.
Az előadás napján reggel nyolc órakor megküldjük a zoom meghívókat a belépési kóddal.

A előadás időtartama: 10.00 – 11.30 (kb. 90 perc, ami a kérdések számától függően kitolódhat)

jelentkezés: Jelentkezni a jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

JELENTKEZÉSI LAP - Jogszabályváltozás a gyakorlatban 2026.03.05. 10.00-11.30

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

A felnőttképzési törvény és kormányrendelet változásai – online előadás 2026.01.08.

Kedves Érdeklődők!

Megjelent a korábban társadalmi egyeztetésen lévő jogszabálymódosítási tervezetet követően a felnőttképzésről szóló törvény módosítása.

A 2026-os évet kezdjük együtt egy értelmező előadással! 😎

Miről lesz szó:

  • a felnőttképzési törvény változásai,
  • a kormányrendelet tervezett változásai,
  • külső értékelés önkéntessége

Tájékoztatunk, hogy egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Tájékoztatunk továbbá, hogy az előadásunk a képzői és saját tapasztalataink alapján megfogalmazott véleményünk, a Pest Vármegyei Kormányhivatallal kapcsolatos bármilyen hivatalos kapcsolatunk nincsen.

Előadó: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

A előadás díja:

9.900 Ft + Áfa – Azoknak, akik rész vettek a 2025.12.04-i előadásunkon

14.900 Ft. + Áfa – ONLINE PRO előfizetőinknek

19.900 Ft. + Áfa – mindenki másnak

Az előadást díjmentesen lemondani 2026.01.07. 16:00-ig lehet.
Az előadás napján reggel nyolc órakor megküldjük a zoom meghívókat a belépési kóddal.

A előadás időtartama: 10.00 – 11.30 (kb. 90 perc, ami a kérdések számától függően kitolódhat)

jelentkezés: Jelentkezni a jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

JELENTKEZÉSI LAP - A felnőttképzési törvény változásai 2026.01.08. 10.00-11.30

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

A felnőttképzési törvény tervezett változásai – online előadás 2025.12.04.

Kedves Érdeklődők!

Megjelent a Felnőttképzési törvény módosításának a tervezete, ami most erős változáscsomagnak tűnik és számos, a  dokumentálást is érintő módosítást is tartalmaz.

A tervezet érinti többek közt a

  • belső képzések definícióját,
  • a képzés formáját, kezdetének és befejezésének időpontját,
  • a programkövetelmények kezelését,
  • az egyéni tanulási számlák bevezetésének szabályait,
  • a képzéshez kapcsolódó vizsgasikerességi adatok nyilvánosságát
  • a képzési program egyes tartalmi elemeinek a változtatását
  • a tanúsítvány kiállításának a feltételrendszerét

Szóval lesz miről beszélgetnünk. 🤓

Tájékoztatunk, hogy egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Tájékoztatunk továbbá, hogy az előadásunk a képzői és saját tapasztalataink alapján megfogalmazott véleményünk, a Pest Vármegyei Kormányhivatallal kapcsolatos bármilyen hivatalos kapcsolatunk nincsen.

Előadó: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

A előadás díja:

14.900 Ft. + Áfa – ONLINE PRO előfizetőinknek
19.900 Ft. + Áfa – mindenki másnak
Az előadást díjmentesen lemondani 2025.12.03. 16:00-ig lehet.
Az előadás napján reggel nyolc órakor megküldjük a zoom meghívókat a belépési kóddal.

A előadás időtartama: 10.00 – 11.30 (kb. 90 perc, ami a kérdések számától függően kitolódhat)

jelentkezés: Jelentkezni a jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

JELENTKEZÉSI LAP - A felnőttképzési törvény tervezett változásai 2025.12.04. 10.00-11.30

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

Ellenőrzési fókuszpontok, “nullhibás” működés – online előadás 2025.11.25.

Kedves Érdeklődő!

Következő SZAKMAI KLUB előadásunk témája a felnőttképzési tevékenységhez kötött ellenőrzési folyamat képzői oldalának bemutatása, különös tekintettel a dokumentálási jó gyakorlatok és megoldások bemutatásával.

Kiemelt témakörök*:

  • az ellenőrzési folyamat általunk ismert részletes bemutása
  • gyakorlati tapasztalatok a képzők oldaláról: mi működött, mi nem
  • képzési adminisztrációs és adatszolgáltatási elvárások (milyen dokumentumokat kell vezetni, milyen adatokkal szolgálni)
  • best practice  – a hibamentes működés alapjai: proaktív dokumentálás, kontrollpontok, belső auditok
  • esetleges szankciók, bírságok – mit lehet elkerülni, mire figyeljünk

Tájékoztatunk, hogy egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Tájékoztatunk továbbá, hogy az előadásunk a képzői és saját tapasztalataink alapján megfogalmazott véleményünk, a Pest Vármegyei Kormányhivatallal kapcsolatos bármilyen hivatalos közünk nincsen.

Előadó: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

A előadás díja:

14.900 Ft. + Áfa – ONLINE PRO előfizetőinknek
19.900 Ft. + Áfa – mindenki másnak
Az előadást díjmentesen lemondani 2025.11.24. 16:00-ig lehet.
Az előadás napján reggel nyolc órakor megküldjük a zoom meghívókat a belépési kóddal.

A előadás időtartama: 10.00 – 11.30 (kb. 90 perc, ami a kérdések számától függően kitolódhat)

jelentkezés: Jelentkezni a jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

JELENTKEZÉSI LAP - Ellenőrzési tapasztalatok 2025.11.25. 10.00-11.30

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

Kell, hogy tudd! – A bejelentéses képzések dokumentálása 2025.05.08. 10.00-12.00

Kedves Érdeklődő!

Online előadásunk témája a bejelentés alapján folytatott felnőttképzés tevékenység. Bemutatjuk hogyan kell dokumentálni és adatot szolgáltatni egy bejelentett képzésről.

Kiemelt témakörök:

  • Bejelentés képzéstípusai
  • A felnőttképzési jogviszony – felnőttképzési szerződés
  • Szerződésköztés – szóban, írásban ráutaló magatartással?
  • Adatkezelés
  • Képzési program szerepe
  • Képzési dokumentáció – a “tökéletes” képzési mappa

Tájékoztatunk, hogy egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Tájékoztatunk továbbá, hogy az előadásunk a képzői és saját tapasztalataink alapján megfogalmazott véleményünk, a Pest Vármegyei Kormányhivatallal kapcsolatos bármilyen hivatalos közünk nincsen.

Előadó: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

A előadás díja:

14.900 Ft. + Áfa – ONLINE PRO előfizetőinknek
19.900 Ft. + Áfa – mindenki másnak
Az előadást díjmentesen lemondani 2025.05.07. 16:00-ig lehet.
Az előadás napján reggel nyolc órakor megküldjük a zoom meghívókat a belépési kóddal.

A előadás időtartama: 10.00 – 12.00 (kb. 120 perc, ami a kérdések számától függően kitolódhat)

jelentkezés: Jelentkezni a jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

JELENTKEZÉSI LAP -Kell, hogy tudd! A bejelentéses képzések dokumentálása 2025.05.08. 10.00-12.00

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

Ismételjünk – a bejelentéses képzések adminisztrációja 2025.02.20. 10.00-12.00

Kedves Érdeklődő!

Online előadásunk témája a bejelentés alapján folytatott felnőttképzés tevékenység. Bemutatjuk hogyan kell dokumentálni és adatot szolgáltatni egy bejelentett képzésről.

Kiemelt témakörök:

  • Bejelentés képzéstípusai
  • A felnőttképzési jogviszony – felnőttképzési szerződés
  • Szerződésköztés – szóban, írásban ráutaló magatartással?
  • Képzési program szerepe
  • Képzési dokumentáció – a “tökéletes” képzési mappa
  • FAR adatszolgáltatási kötelezettség

Tájékoztatunk, hogy egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Tájékoztatunk továbbá, hogy az előadásunk a képzői és saját tapasztalataink alapján megfogalmazott véleményünk, a Pest Vármegyei Kormányhivatallal kapcsolatos bármilyen hivatalos közünk nincsen.

Előadó: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

A előadás díja:

14.900 Ft. + Áfa – ONLINE PRO előfizetőinknek
19.900 Ft. + Áfa – mindenki másnak
Az előadást díjmentesen lemondani 2025.02.19. 16:00-ig lehet.
Az előadás napján reggel nyolc órakor megküldjük a zoom meghívókat a belépési kóddal.

A előadás időtartama: 10.00 – 12.00 (kb. 120 perc, ami a kérdések számától függően kitolódhat)

jelentkezés: Jelentkezni a jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

JELENTKEZÉSI LAP - Bejelentéses képzések adminisztrációja 2025.02.20. 10.00-12.00

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!
  • Legalább egyet kötelező választanod (többfajta kapcsolat esetén a jellemzőbbet)

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

Az ellenőrzés folyamata és ellenőrzési tapasztalatok 2024.11.13.

Kedves Érdeklődő!

Online előadásunk témája a felnőttképzési tevékenységhez kötött ellenőrzési folyamat képzői oldalának bemutatása, kiemelten a dokumentálási jó gyakorlatok és megoldások bemutatásával.

Kiemelt témakörök*:

  • az ellenőrzési folyamat részletes bemutása
  • gyakorlati tapasztalatok
  • képzési adminisztrációs és adatszolgáltatási elvárások
  • best practice  – azaz a hibamentes működés alapjai
  • esetleges büntetési tételek

Tájékoztatunk, hogy egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Tájékoztatunk továbbá, hogy az előadásunk a képzői és saját tapasztalataink alapján megfogalmazott véleményünk, a Pest Vármegyei Kormányhivatallal kapcsolatos bármilyen hivatalos közünk nincsen.

Előadó: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

A előadás díja:

12.900 Ft. + Áfa – ONLINE PRO előfizetőinknek
17.900 Ft. + Áfa – mindenki másnak
Az előadást díjmentesen lemondani 2024.11.12. 16:00-ig lehet.
Az előadás napján reggel nyolc órakor megküldjük a zoom meghívókat a belépési kóddal.

A előadás időtartama: 10.00 – 11.30 (kb. 90 perc, ami a kérdések számától függően kitolódhat)

jelentkezés: Jelentkezni a jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

SAJNÁLJUK, DE A RENDEZVÉNYRE TÖBB JELENTKEZÉST NEM TUDUNK ELFOGADNI, A LÉTSZÁM BETELT.

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

Azt hiszed, hogy tudod – a bejelentéses képzések adminisztrációja 2024.11.21.

Kedves Érdeklődő!

Online előadásunk témája a bejelentés alapján folytatott felnőttképzés tevékenység. Bemutatjuk hogyan kell dokumentálni és adatot szolgáltatni egy bejelentett képzésről.

Kiemelt témakörök:

  • Bejelentés képzéstípusai
  • A felnőttképzési jogviszony – felnőttképzési szerződés
  • Szerződésköztés – szóban, írásban ráutaló magatartással?
  • Képzési program szerepe
  • Képzési dokumentáció – a “tökéletes” képzési mappa
  • FAR adatszolgáltatási kötelezettség

Tájékoztatunk, hogy egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Tájékoztatunk továbbá, hogy az előadásunk a képzői és saját tapasztalataink alapján megfogalmazott véleményünk, a Pest Vármegyei Kormányhivatallal kapcsolatos bármilyen hivatalos közünk nincsen.

Előadó: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

A előadás díja:

12.900 Ft. + Áfa – ONLINE PRO előfizetőinknek
17.900 Ft. + Áfa – mindenki másnak
Az előadást díjmentesen lemondani 2024.11.20. 16:00-ig lehet.
Az előadás napján reggel nyolc órakor megküldjük a zoom meghívókat a belépési kóddal.

A előadás időtartama: 10.00 – 11.30 (kb. 90 perc, ami a kérdések számától függően kitolódhat)

jelentkezés: Jelentkezni a jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

Azt hiszed, hogy tudod – a bejelentéses képzések adminisztrációja 2024.11.21. 10.00-11.30