Tag Archive for: vizsgaközpont

Megjelent a vizsgaközpont akkreditáció díjrendelete

Megjelent a vizsgaközpont akkreditációhoz tartozó díjrendelet.

MEGJELENT A SZAKKÉPZÉSI TÖRVÉNY TERVEZETE (GYORSELEMZÉS)

BN

Gyorselemző cikkünkben megnézzük, mik azok a változások, amelyek vélhetően a felnőttképzőket érintik. Természetesen a kapcsolódó kormányrendelet(ek), illetve a végrehajtási rendeletek nélkül a törvénytervezet még csak kiindulási alapnak tekinthető, ami még nem is végleges, de már irányt mutat a jövőre nézve.

Először is az már biztos, hogy lesz módosított Felnőttképzési törvény és az engedélyezés fogalma is marad a későbbiekben, legalábbis a szakmai képzésekre, oktatásra:

” A szakképzés szakképző intézményen kívül a) részszakmára felkészítő szakmai oktatás és b) szakképesítésre felkészítő szakmai képzés keretében a felnőttképzésről szóló törvény szerint a felnőttképzési tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező felnőttképző által folytatható. ” 

Ez a definíció megadja azt is, hogy melyek azok a képzéstípusok, amelyeket az Szt. kezel, itt nincs sok újdonság, a részszakképesítések szakmai oktatása és a szakképesítések szakmai képzése az Szt.-ben lesz szabályozva, Illetve az is kiderül, hogy ezt csak olyan felnőttképző végezheti, aki a Felnőttképzési törvényben meghatározott módon engedélyt szerez a tevékenység folytatására.

Részszakmát csak szakképzési jogviszony keretein belül lehet oktatni, ez egy teljesen új elem, (szakképzési szerződés), míg a szakképesítéseket programkövetelmény alapján (analóg módon a mostani „B” körös programkövetelményekkel), annyi különbséggel, hogy a kimeneti szint elérésének mérését a képző nem saját hatáskörben teheti meg, hanem a résztvevőnek a független vizsgaközpontokban kell vizsgáznia a tervezet szerint. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezek lehetnek azok a képzések, amelyek a mostani OKJ-s jegyzékből kimaradtak és a felnőttképzésben megjelennek, mint szakképesítést adó képzések.

A nem szakmai, vagy nem szakképesítést/részszakmára felkészítő képzések kezeléséről nincs információ és nem is kezeli az Szt., vélhetően a Felnőttképzési törvény ezeket a képzéstípusokat fogja kezelni.

Várhatóan november 19-én és 21-én részletesebb törvényelemző workshopot tartunk melyre a jelentkezést hamarosan megnyitjuk. Kérlek benneteket, hogy jelentkezéseteket mindenképpen az arra hitelesített elektronikus űrlapon tegyétek meg, szóbeli jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni.

A tervezet indoklásában is részletesen kifejtik az újdonságokat, olvassátok el:

A szakmai képzés felnőttképzés keretében végzett szakképzés. Szakmai képzést a felnőttképző végezhet, ha a felnőttképzési tevékenység folytatásának jogát megszerezte. A szakmai képzések listája nem kerül jogszabályban meghatározásra, ebből fakadóan sokkal rugalmasabb, a munkaerő-piaci igényekre rövid időn belül reagáló képzési kínálattá válhat. Ezen új, nyitottabb keretek között megjelenő szakmai képzések száma nem kerül korlátozásra sem, az a gazdaság, illetve a munkaerőpiac igényeinek megfelelően dinamikusan változhat.

A szakmai képzés kizárólag olyan szakképesítésre történő felkészítésre irányulhat, ami nem tartozik a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott szakmák és részszakmák körébe, illetve azok kompetenciái közé. E képzési körbe kerülhetnek majd be pl. azok a korábbi szakképesítés-ráépülések, amelyek valamely szakképesítés kiegészítését, további specializációját jelentették, azok a tűszerű képzések, amelyek a különböző új, változó technológiák oktatásához kapcsolódnak vagy azon, munkakörök betöltéséhez szükséges egyéb képzések, amelyek kikerülnek a szakképesítések eddigi köréből, de a munkakör betöltéséhez az ismeretek megszerzése továbbra is szükséges és vállalati „belső” képzés keretében nem megvalósítható a képzés. A két rendszer így egymásra épül, egymást kiegészíti, biztosítva ezzel az egész életén át tartó tanulás változatos lehetőségeit. A szakmai képzés kizárólag az annak elvégzését igazolja, szakképesítést önmagában nem biztosít.

A szakmai képzéshez kapcsolódó vagy attól függetlenül megszerzett szakképesítés az akkreditált vizsgaközpontban szerezhető. A szakképesítéshez kapcsolódó állami elismerés egyfajta garancia a megszerzett szakképesítés meghatározott munkakör ellátásához, tevékenység végzéséhez szükséges ismeret meglétére.

A szakmai képzés a szakképzésért felelős miniszter által nyilvántartásba vett programkövetelményre tekintettel szervezhető meg. A programkövetelmény nyilvántartásba vételére bárki javaslatot tehet. A javaslatot a szakképzésért felelős miniszternek kérelem formájában kell benyújtani a jogszabályban meghatározott szükséges mellékletekkel. A programkövetelményhez kapcsolódóan a felnőttképző saját magára vonatkozó képzési programot készít. A képzési program célja, hogy a programkövetelményben meghatározott kimeneti feltételekre történő felkészítés helyi szintű módszertanát és tantervét meghatározza.

A szakmai képzés bevezetése nem érinti az ún. hatósági jellegű képzéseket (pl. okleveles könyvvizsgálói képzés, közúti járművezetői szakoktató képzés, biztosításközvetítői hatósági képzés). Ezek tipikusan olyan képzések, amelyek hatósághoz történő bejelentés vagy hatóság által kiadott engedély alapján végezhető tevékenységekhez szükséges jogosultságok megszerzésére irányulnak. Ezek önálló szabályozását az indokolja, hogy a képzés tartalma, megszervezése jelentősen eltér az általános szabályoktól és olyan speciális szabályozást igényel, ami nem illeszthető bele a szakképzés általános rendjébe. Nem tartoznak továbbá a szakmai képzések körébe a nyelvi képzések, figyelemmel arra, hogy azok tartalma és célja eltérő és lezárása is sajátos formában valósul meg.

a tervezet letölthető:

educert logo minoseget szolgaltatunk

Tag Archive for: vizsgaközpont

A vizsgáztatás új rendszere – 2021. 11. 03. 14.00h

Kedves Partnerünk!

Engedélyezett szakmai képzőként az új év már elhozta nektek a szakképesítések és a részszakmák képzési (és oktatási) lehetőségét. Lassan befejeződnek az utolsó OKJ-s képzések és bizonyára szeretnétek tiszta lappal az új rendszerben is elindítani a tevékenységet, de egyelőre még a (leendő) független akkreditált vizsgaközpontok működése körül nagy a bizonytalanság.

VIP rendezvényünkön elsősorban a felnőttképzési minőségirányítási rendszerünk használóinak, azaz a LITE, ONLINE és ONLINE PRO előfizetőinknek (minosites.hu) segítünk megérteni a vizsgaközponttal kapcsolatos tudnivalókat, összegyűjtve és szintetizálva az eddigi információkat, hogy jobban eligazodjatok képzőként milyen feladatok is várnak rátok ha résztvevőitek bizonyítványt szertnének. A tájékoztató előadás témája nem elsősorban az, hogy hogyan váljunk vizsgaközponttá, kérlek ezt vegyétek figyelembe.

Létszám maximum esetén előnyben részesítjük az ONLINE:PRO előfizetőinket.

Időtartam: kb. 60 perc az online várakozószobát 10 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.

Előadó: Elek Csaba Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-helyettese

Témakörök:

– A vizsgáztatás, mint személytanúsítás
– Vizsgaközpont létrehozásának lehetőségei, jogszabályi háttere
– Akkreditált vizsgaközpont tevékenysége
– Átmeneti szabályok a vizsgáztatásban

Tájékoztatunk, hogy  egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről.

Az előadás felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. 

jelentkezés: Jelentkezni a  jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

FKTV., ONLINE MIR, VIZSGAKÖZPONT VIP TÁJÉKOZTATÓ ELŐADÁS – 2021.07.27. 10.00h

Kedves Partnerünk!

Engedélyezett képzőként a 2021-es év már elhozta nektek a szakképesítések és a részszakmák képzési (és oktatási) lehetőségét, a július pedig a Felnőttképzési törvény módosítását, valamint az egyre égetőbb problémát, hogy a résztvevőknek vizsgázniuk is kellene.

VIP előadásunk célja, hogy bemutassuk a törvényi változásokat és a minőségirányítási rendszerünk fejlesztéseit, valamint ismertessük a vizsgaközpont akkreditációhoz szükséges jövőbeli lehetséges együttműködésink alapjait. Utóbbit direkt raktuk a nap végére, mert tőletek függ milyen hosszú ideig tart és az előadás harmadik részében már csak azokat várjuk, akik kifejezetten érdeklődnek a vizsgáztatás iránt, így nem tartjuk fel azokat, akkinek ez a téma nem érdekes.

VIP rendezvényünk ingyenes és zárt, partnereinknek szól, kiemelten a képzési program megrendelőinknek és a felnőttképzési minőségirányítási rendszerünk használóinak, azaz a LITE, ONLINE és ONLINE PRO előfizetőinknek (minosites.hu).

Létszám maximum esetén előnyben részesítjük az ONLINE:PRO előfizetőinket.

Időtartam: kb. 120 perc (a kérdések számától és a résztvevői aktivitástól függően az előadás időtartama hosszabodhat, minden kérdésre válaszol a felkért előadónk legjobb tudása szerint) Az online várakozószobát 10 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.

Előadó: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő, ügyvezetó

Témakörök:

FELNŐTTKÉPZÉSI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSAI

  • személyes jelenlét – jelenlét, kontaktóra
  • képzések jogszabály alapján
  • belső képzés
  • egyedi azonosítás

ONLINE MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER

  • fejlesztéseink bemutatása és működési tapasztalatok
  • önértékelés, vezetőségi átvizsgálás
  • számlázási adatok

VIZSGAKÖZPONT AKKREDITÁCIÓ

  • akkreditációs alapok
  • IKK vagy saját vizsgaközpont?
  • NAH beadási feltételek
  • MIR struktúra
  • lehetséges együttműködési formák

Jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni. Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Váratlan technikai probléma esetén, fenntartjuk a jogot új időpont hirdetésére. Rendezvényünk csakis saját – minőségirányítási rendszerünket használó, vagy képzési programot megrendelői használó – partnereinknek szól, fenntartjuk a jogot, hogy jelentkezéseket az élő partnerlistánk alapján szűrjük. 

jelentkezés: Jelentkezni a  jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

FKTV-MIR-VIZSGAKÖZPONT VIP ELŐADÁS 07. 27.

  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!
  • Legalább egyet kötelező választanod (többfajta kapcsolat esetén a jellemzőbbet)
  • Ha az előző menüpontban az "EGYIK SEM, MEGHÍVOTT VAGYOK" opciót választottad, kérjük ide írd be a kapott meghívó kódodat.
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

FKTV., ONLINE MIR, VIZSGAKÖZPONT VIP TÁJÉKOZTATÓ ELŐADÁS – 2021.07.20. 10.00h – BETELT!

SAJNÁLJUK, DE A RENDEZVÉNYRE TÖBB JELENTKEZÉST NEM TUDUNK ELFOGADNI, A LÉTSZÁM BETELT

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

VIZSGAKÖZPONT KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS – 2021. 04. 29. 10.00h

Kedves Partnerünk!

Az óriási érdeklődésre való tekintettel újabb vizsgaközpont kerekasztal beszélgetést tartunk.

Engedélyezett szakmai képzőként az új év már elhozta nektek a szakképesítések és a részszakmák képzési (és oktatási) lehetőségét. Lassan befejeződnek az utolsó OKJ-s képzések és bizonyára szeretnétek tiszta lappal az új rendszerben is elindítani a tevékenységet, de egyelőre még a (leendő) független akkreditált vizsgaközpontok működése, vagy a vizsgaközpont akkreditáció lehetőségei körül nagy a bizonytalanság.

VIP rendezvényünkön elsősorban a felnőttképzési minőségirányítási rendszerünk használóinak, azaz a LITE, ONLINE és ONLINE PRO előfizetőinknek (minosites.hu) segítünk megérteni a vizsgaközponttal kapcsolatos tudnivalókat, összegyűjtve és szintetizálva az eddigi információkat, hogy jobban eligazodjatok képzőként, illetve tisztábban lássatok, hogy leendő vizsgaközpontként milyen feladatok is várnak rátok.

Létszám maximum esetén előnyben részesítjük az ONLINE:PRO előfizetőinket.

Időtartam: kb. 90 perc (a kérdések számától és a résztvevői aktivitástól függően az előadás időtartama hosszabodhat, minden kérdésre válaszolunk legjobb tudásunk szerint) Az online várakozószobát 10 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.

Témakörök:

    • Hogyan lehetek vizsgaközpont?
    • Szakképzési törvény és kormányrendelet vizsgaközpontra vonatkozó részei
    • NAH szerepe és eljárásrendje
    • MSZ EN ISO/IEC 17024:2013-as szabvány
    • Eddig megismert és elhangzott információk összegzése

Jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni. Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Váratlan technikai probléma esetén, fenntartjuk a jogot új időpont hirdetésére. Rendezvényünk csakis saját – minőségirányítási rendszerünket –  használó partnereinknek szól, fenntartjuk a jogot, hogy jelentkezéseket az élő rendszerhasználók alapján szűrjük. 

jelentkezés: Jelentkezni a  jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

VIZSGAKÖZPONT AKKREDITÁCIÓ - KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS 04. 29.

  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!
  • Ha az előző menüpontban az "EGYIK SEM, MEGHÍVOTT VAGYOK" opciót választottad, kérjük ide írd be a kapott meghívó kódodat.
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

VIZSGAKÖZPONT KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS – 2021. 03. 17. 10.00h

Kedves Partnerünk!

Engedélyezett szakmai képzőként az új év már elhozta nektek a szakképesítések és a részszakmák képzési (és oktatási) lehetőségét. Lassan befejeződnek az utolsó OKJ-s képzések és bizonyára szeretnétek tiszta lappal az új rendszerben is elindítani a tevékenységet, de egyelőre még a (leendő) független akkreditált vizsgaközpontok működése, vagy a vizsgaközpont akkreditáció lehetőségei körül nagy a bizonytalanság.

Zárt VIP rendezvényünkön a felnőttképzési minőségirányítási rendszerúnk használóinak, azaz a LITE, ONLINE és ONLINE PRO előfizetőinknek (minosites.hu) segítünk megérteni a vizsgaközponttal kapcsolatos tudnivalókat, összegyűjtve és szintetizálva az eddigi információkat, hogy jobban eligazodjatok képzőként, illetve tisztábban lássatok, hogy leendő vizsgacentrumként milyen feladatok is várnak rátok.

Létszám maximum esetén előnyben részesítjük az ONLINE:PRO előfizetőinket.

Időtartam: kb. 90 perc (a kérdések számától és a résztvevői aktivitástól függően az előadás időtartama hosszabodhat, minden kérdésre válaszolunk legjobb tudásunk szerint) Az online várakozószobát 10 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.

Témakörök:

    • Hogyan lehetek vizsgaközpont?
    • Szakképzési törvény és kormányrendelet vizsgaközpontra vonatkozó részei
    • NAH szerepe és eljárásrendje
    • MSZ EN ISO/IEC 17024:2013-as szabvány
    • Eddig megismert és elhangzott információk összegzése

Jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni. Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Váratlan technikai probléma esetén, fenntartjuk a jogot új időpont hirdetésére. Rendezvényünk csakis saját minőségirányítási rendszerünket használó partnereinknek szól, fenntartjuk a jogot, hogy jelentkezéseket az élő rendszerhasználók alapján szűrjük. 