Tag Archive for: kontakt képzés

KÉPZÉSI ADMINISZTRÁCIÓS MESTERKURZUS – 2023.10.12-11.07.

Távoktatási elemekkel kombinált online jelenléti képzésünk témája a felnőttképzési adminisztrációs kötelezettségek hatékony teljesítése. A képzést mindazoknak ajánljuk, akik felnőttképzési területen dolgoznak, engedélyezett képzéseket folytatnak és teljes körű rálátást valamint gyakorlati készségeket szeretnének szerezni a képzésekkel kapcsolatos adminisztrációs kötelezettségek során. Gyakorlati példákon keresztül, a saját képzési dokumentumsztenderdjeink segítségével végigvesszük egy teljes engedélyezett képzés dokumentációs és adatszolgáltatási folyamatát.

Kinek szól a rendezvényünk? 

  • A módosított Felnőttképzési törvény szerint képezni kívánó szervezeteknek, akik szeretnék megismerni a dokumentációs és adatszolgáltatási feladatait kifejezetten az engedély alapján folytatott képzések esetén.
  • A képzés nem alapozó, de a teljesen kezdő, felnőttképzési jogszabályi rendszert nem ismerő résztvevőket is várjuk és a szükséges alapokat is bemutatjuk.
  • A 6 alkalmas képzés intenzív, 3 héten keresztül átlagosan heti két alkalommal találkozunk 4 tanórás etapokban, ezért számítunk rá, hogy bírod a tempót 😉

A képzés óraszáma: 32 óra

Képzés típusa: 6 (online) jelenléti kontakt alkalom és egy otthoni projektfeladat megoldás + távoktatás.

Képzés helyszíne: online (a kontakt alkalmak zoom szoftver segítségével, a projektfeladat, tesztek, önellenőrző kérdések távoktatási felületen)

Képzés zárása Projektfeladat, a részvevő egy képzési alapadatai alapján elkészíti a képzés adminisztrációs dokumentumait.

Képzési dátumok: 10.12., 10.17., 10.19., 10.24., 10.26., 11.07. (alkalmanként 09.00-12.00-ig)

Részvételi díj: 159.900* Ft + áfa /fő. ONLINE PRO előfizetőinknek 119.900 Ft + áfa/fő (Az ár tartalmazza a minosites.hu-s képzési dokumentumcsomagot.)

Képzés tervezett tematikája: 

Engedélyezett felnőttképzés jogi és intézményi környezete (online kontakt – 4 tanóra)

  • Felnőttképzés jogszabályi környezete
  • Mi számít képzésnek
  • Bejelentés, vagy engedély
  • Intézményi feltételrendszer (engedély feltételrendszere)
  • Minőségirányítási rendszer alapok
  • ONLINE és ONLINE PRO felnőttképzési minőségirányítási rendszer

Képzési adminisztráció I. – képzés indítása (online kontakt – 4 tanóra)

  • Bevezető: képzési dokumentációs elvárások
  • Tananyag és képzéstervezés: (képzési program)
  • Tájékoztatás (képzési, adatkezelési és egyéb tájékoztatók)
  • Jelentkezés (jelentkezési lap, online jelentkeztetés)
  • Tudásszint felmérése, beszámítása

Képzési adminisztráció II. – képzés lebonyolítása – egységes dokumentum (online kontakt – 4 tanóra)

  • Felnőttképzési jogviszony (felnőttképzési szerződés)
  • Képzés ütemezése (törzsadatok és képzési ütemezés)
  • Haladás követése (haladási napló, változáskövetés)
  • Jelenlét követése (jelenléti ív és jelenlétet igazoló elektronikus dokumentum)
  • Képzés zárása (értékelési feltételek, tanúsítvány, tanúsítvány átvétel)
  • Adatkezelés (képzéssel összefüggésben keletkezett adatok)

Képzési adminisztráció III. – adatszolgáltatás (online kontakt – 4 tanóra)

  • Felnőttképzés Adatszolgáltatási Rendszere
  • FAR adatszolgáltatás: alapok
  • FAR adatszolgáltatás: képzés kezdése
  • FAR adatszolgáltatás: képzés lebonyolítása
  • FAR adatszolgáltatás: képzés zárása
  • FAR adatszolgáltatás: változások kezelése
  • FAR, mint a változáskövetés eszköze

Dokumentáció a gyakorlatban – koherencia (online kontakt – 4 tanóra)

  • Koherencia (összefüggések és folyamat)
    • képzési program
    • felnőttképzési szerződés
    • képzés megvalósításának a dokumentumai
    • FAR adatszolgáltatás
    • MIR
  • Képzési tevékenység ellenőrzése
  • projektfeladat megoldásához szükséges információk bemutatása

Projektfeladat elkészítése (nem kontakt munkaforma 8 óra)

Projektfeladat értékelés (online kontakt – 4 tanóra)

  • projektfeladatok tapasztalatai, kiértékelés
  • felmerülő kérdések alapján konzultáció
  • zárás

Képzés során megszerezhető dokumentum: Tanúsítvány

Teljesítés feltétele: Projektfeladat teljesítése

Vezető oktató: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

Jelentkezés: Jelentkezni a lenti jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online jelenléti kontaktórákat a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

Jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni, kérjük ezt vegyétek figyelembe. 

JELENTKEZÉSI LAP - KÉPZÉSI ADMINISZTRÁCIÓS MESTERKURZUS 2023. október

KÉPZÉSRE JELENTKEZŐ ADATAI

FAR adatszolgáltatáshoz kötelező adatok.
NÉV(Kötelező)
SZÜLETÉSI NÉV(Kötelező)
ANYJA NEVE(Kötelező)
MM slash DD slash YYYY
JELENTKEZŐ E-MAIL CÍME(Kötelező)

KÉPZÉSRE JELENTKEZŐ SZEMÉLY KAPCSOLATTARTÁSI ADATAI

Kapcsolattartásához szükséges adatok.

SZÁMLÁZÁSI ADATOK

Magánszemély esetén lakcímet, Költségviselő esetén a költségviselő számlázási címét kérjük megadni.
Amennyiben a képzési díj költségviselője nem a jelentkező magánszemély.
KÖTŐJELEK NÉLKÜL EGYBEN: 12345678910 Amennyiben a képzési díj költségviselője nem a jelentkező magánszemély.
SZÁMLAKÜLDÉSI EMAIL CÍM

RÉSZVÉTELI NYILATKOZAT

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a jelentkezési lap adatai a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy a jelentkezési lap elküldésével fizetési kötelezettségem keletkezik.

FELNŐTTKÉPZÉSI JOGVISZONY

A jelentkezés beérkezése után az EDUCERT Kft. két munkanapon belül a kapcsolattartási e-mail címre megküldi a képzés díjáról kiállított számlát és a felnőttképzési jogviszony létrehozásához szükséges tartalmi információkat. A képzés díjának befizetésését az EDUCERT Kft. ráutaló magatartásnak értelmezi és a tájékoztatóban foglalt tartalmi elemek megismerésével és a képzési díj befizetésével a felnőttképzési jogviszony létrejön az EDUCERT Kft. és a résztvevő között.

Felnőttképzési nyilvántartási számunk: B/2020/000404. Adataitokat kizárólag a felnőttképzési jogviszonyhoz kapcsolódó FAR adatszolgáltatás, valamint kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

KÉPZÉSI ADMINISZTRÁCIÓS MESTERKURZUS – 2023.09.14-10.05.

Sajnáljuk, de a létszám már betelt. Következő időpont: 2023.10.12-11.07. Jelentkezés: educert.hu

Távoktatási elemekkel kombinált online jelenléti képzésünk témája a felnőttképzési adminisztrációs kötelezettségek hatékony teljesítése. A képzést mindazoknak ajánljuk, akik felnőttképzési területen dolgoznak, engedélyezett képzéseket folytatnak és teljes körű rálátást valamint gyakorlati készségeket szeretnének szerezni a képzésekkel kapcsolatos adminisztrációs kötelezettségek során. Gyakorlati példákon keresztül, a saját képzési dokumentumsztenderdjeink segítségével végigvesszük egy teljes engedélyezett képzés dokumentációs és adatszolgáltatási folyamatát.

Kinek szól a rendezvényünk? 

  • A módosított Felnőttképzési törvény szerint képezni kívánó szervezeteknek, akik szeretnék megismerni a dokumentációs és adatszolgáltatási feladatait kifejezetten az engedély alapján folytatott képzések esetén.
  • A képzés nem alapozó, de a teljesen kezdő, felnőttképzési jogszabályi rendszert nem ismerő résztvevőket is várjuk és a szükséges alapokat is bemutatjuk.
  • A 6 alkalmas képzés intenzív, 3 héten keresztül átlagosan heti két alkalommal találkozunk 4 tanórás etapokban, ezért számítunk rá, hogy bírod a tempót 😉

A képzés óraszáma: 32 óra

Képzés típusa: 6 (online) jelenléti kontakt alkalom és egy otthoni projektfeladat megoldás + távoktatás.

Képzés helyszíne: online (a kontakt alkalmak zoom szoftver segítségével, a projektfeladat, tesztek, önellenőrző kérdések távoktatási felületen)

Képzés zárása Projektfeladat, a részvevő egy képzési alapadatai alapján elkészíti a képzés adminisztrációs dokumentumait.

Képzési dátumok: 09.14., 09.19., 09.21., 09.26., 09.28., 10.05. (alkalmanként 09.00-12.00-ig)

Részvételi díj: 159.900* Ft + áfa /fő. ONLINE PRO előfizetőinknek 119.900 Ft + áfa/fő (Az ár tartalmazza a minosites.hu-s képzési dokumentumcsomagot.)

Képzés tervezett tematikája: 

Engedélyezett felnőttképzés jogi és intézményi környezete (online kontakt – 4 tanóra)

  • Felnőttképzés jogszabályi környezete
  • Mi számít képzésnek
  • Bejelentés, vagy engedély
  • Intézményi feltételrendszer (engedély feltételrendszere)
  • Minőségirányítási rendszer alapok
  • ONLINE és ONLINE PRO felnőttképzési minőségirányítási rendszer

Képzési adminisztráció I. – képzés indítása (online kontakt – 4 tanóra)

  • Bevezető: képzési dokumentációs elvárások
  • Tananyag és képzéstervezés: (képzési program)
  • Tájékoztatás (képzési, adatkezelési és egyéb tájékoztatók)
  • Jelentkezés (jelentkezési lap, online jelentkeztetés)
  • Tudásszint felmérése, beszámítása

Képzési adminisztráció II. – képzés lebonyolítása – egységes dokumentum (online kontakt – 4 tanóra)

  • Felnőttképzési jogviszony (felnőttképzési szerződés)
  • Képzés ütemezése (törzsadatok és képzési ütemezés)
  • Haladás követése (haladási napló, változáskövetés)
  • Jelenlét követése (jelenléti ív és jelenlétet igazoló elektronikus dokumentum)
  • Képzés zárása (értékelési feltételek, tanúsítvány, tanúsítvány átvétel)
  • Adatkezelés (képzéssel összefüggésben keletkezett adatok)

Képzési adminisztráció III. – adatszolgáltatás (online kontakt – 4 tanóra)

  • Felnőttképzés Adatszolgáltatási Rendszere
  • FAR adatszolgáltatás: alapok
  • FAR adatszolgáltatás: képzés kezdése
  • FAR adatszolgáltatás: képzés lebonyolítása
  • FAR adatszolgáltatás: képzés zárása
  • FAR adatszolgáltatás: változások kezelése
  • FAR, mint a változáskövetés eszköze

Dokumentáció a gyakorlatban – koherencia (online kontakt – 4 tanóra)

  • Koherencia (összefüggések és folyamat)
    • képzési program
    • felnőttképzési szerződés
    • képzés megvalósításának a dokumentumai
    • FAR adatszolgáltatás
    • MIR
  • Képzési tevékenység ellenőrzése
  • projektfeladat megoldásához szükséges információk bemutatása

Projektfeladat elkészítése (nem kontakt munkaforma 8 óra)

Projektfeladat értékelés (online kontakt – 4 tanóra)

  • projektfeladatok tapasztalatai, kiértékelés
  • felmerülő kérdések alapján konzultáció
  • zárás

Képzés során megszerezhető dokumentum: Tanúsítvány

Teljesítés feltétele: Projektfeladat teljesítése

Vezető oktató: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

Jelentkezés: Jelentkezni a lenti jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online jelenléti kontaktórákat a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

Jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni, kérjük ezt vegyétek figyelembe. 

JELENTKEZÉSI LAP - KÉPZÉSI ADMINISZTRÁCIÓS MESTERKURZUS 2023. ősz

KÉPZÉSRE JELENTKEZŐ ADATAI

FAR adatszolgáltatáshoz kötelező adatok.
NÉV(Kötelező)
SZÜLETÉSI NÉV(Kötelező)
ANYJA NEVE(Kötelező)
MM slash DD slash YYYY
JELENTKEZŐ E-MAIL CÍME(Kötelező)

KÉPZÉSRE JELENTKEZŐ SZEMÉLY KAPCSOLATTARTÁSI ADATAI

Kapcsolattartásához szükséges adatok.

SZÁMLÁZÁSI ADATOK

Magánszemély esetén lakcímet, Költségviselő esetén a költségviselő számlázási címét kérjük megadni.
Amennyiben a képzési díj költségviselője nem a jelentkező magánszemély.
KÖTŐJELEK NÉLKÜL EGYBEN: 12345678910 Amennyiben a képzési díj költségviselője nem a jelentkező magánszemély.
SZÁMLAKÜLDÉSI EMAIL CÍM(Kötelező)

RÉSZVÉTELI NYILATKOZAT

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a jelentkezési lap adatai a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy a jelentkezési lap elküldésével fizetési kötelezettségem keletkezik.

FELNŐTTKÉPZÉSI JOGVISZONY

A jelentkezés beérkezése után az EDUCERT Kft. két munkanapon belül a kapcsolattartási e-mail címre megküldi a képzés díjáról kiállított számlát és a felnőttképzési jogviszony létrehozásához szükséges tartalmi információkat. A képzés díjának befizetésését az EDUCERT Kft. ráutaló magatartásnak értelmezi és a tájékoztatóban foglalt tartalmi elemek megismerésével és a képzési díj befizetésével a felnőttképzési jogviszony létrejön az EDUCERT Kft. és a résztvevő között.

Felnőttképzési nyilvántartási számunk: B/2020/000404. Adataitokat kizárólag a felnőttképzési jogviszonyhoz kapcsolódó FAR adatszolgáltatás, valamint kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

KÉPZÉSI ADMINISZTRÁCIÓS MESTERKURZUS – 2023.05.25-06.15.

Távoktatási elemekkel kombinált online jelenléti képzésünk témája a felnőttképzési adminisztrációs kötelezettségek hatékony teljesítése. A képzést mindazoknak ajánljuk, akik felnőttképzési területen dolgoznak, engedélyezett képzéseket folytatnak és teljes körű rálátást valamint gyakorlati készségeket szeretnének szerezni a képzésekkel kapcsolatos adminisztrációs kötelezettségek során. Gyakorlati példákon keresztül, a saját képzési dokumentumsztenderdjeink segítségével végigvesszük egy teljes engedélyezett képzés dokumentációs és adatszolgáltatási folyamatát.

Kinek szól a rendezvényünk? 

  • A módosított Felnőttképzési törvény szerint képezni kívánó szervezeteknek, akik szeretnék megismerni a dokumentációs és adatszolgáltatási feladatait kifejezetten az engedély alapján folytatott képzések esetén.
  • A képzés nem alapozó, de a teljesen kezdő, felnőttképzési jogszabályi rendszert nem ismerő résztvevőket is várjuk és a szükséges alapokat is bemutatjuk.
  • A 6 alkalmas képzés intenzív, 4 héten keresztül átlagosan heti két alkalommal találkozunk 4 tanórás etapokban, ezért számítunk rá, hogy bírod a tempót 😉

A képzés óraszáma: 32 óra

Képzés típusa: 6 (online) jelenléti kontakt alkalom és egy otthoni projektfeladat megoldás + távoktatás.

Képzés helyszíne: online (a kontakt alkalmak zoom szoftver segítségével, a projektfeladat, tesztek, önellenőrző kérdések távoktatási felületen)

Képzés zárása Projektfeladat, a részvevő egy képzési alapadatai alapján elkészíti a képzés adminisztrációs dokumentumait.

Képzési dátumok: 05.25., 05.30., 06.01., 06.06., 06.08., 06.15. (alkalmanként 13.30-16.30-ig)

Részvételi díj: 159.900* Ft + áfa /fő. ONLINE PRO előfizetőinknek 119.900 Ft + áfa/fő (Az ár tartalmazza a minosites.hu-s képzési dokumentumcsomagot.)

Képzés tervezett tematikája: 

Engedélyezett felnőttképzés jogi és intézményi környezete (online kontakt – 4 tanóra)

  • Felnőttképzés jogszabályi környezete
  • Mi számít képzésnek
  • Bejelentés, vagy engedély
  • Intézményi feltételrendszer (engedély feltételrendszere)
  • Minőségirányítási rendszer alapok
  • ONLINE és ONLINE PRO felnőttképzési minőségirányítási rendszer

Képzési adminisztráció I. – képzés indítása (online kontakt – 4 tanóra)

  • Bevezető: képzési dokumentációs elvárások
  • Tananyag és képzéstervezés: (képzési program)
  • Tájékoztatás (képzési, adatkezelési és egyéb tájékoztatók)
  • Jelentkezés (jelentkezési lap, online jelentkeztetés)
  • Tudásszint felmérése, beszámítása

Képzési adminisztráció II. – képzés lebonyolítása – egységes dokumentum (online kontakt – 4 tanóra)

  • Felnőttképzési jogviszony (felnőttképzési szerződés)
  • Képzés ütemezése (törzsadatok és képzési ütemezés)
  • Haladás követése (haladási napló, változáskövetés)
  • Jelenlét követése (jelenléti ív és jelenlétet igazoló elektronikus dokumentum)
  • Képzés zárása (értékelési feltételek, tanúsítvány, tanúsítvány átvétel)
  • Adatkezelés (képzéssel összefüggésben keletkezett adatok)

Képzési adminisztráció III. – adatszolgáltatás (online kontakt – 4 tanóra)

  • Felnőttképzés Adatszolgáltatási Rendszere
  • FAR adatszolgáltatás: alapok
  • FAR adatszolgáltatás: képzés kezdése
  • FAR adatszolgáltatás: képzés lebonyolítása
  • FAR adatszolgáltatás: képzés zárása
  • FAR adatszolgáltatás: változások kezelése
  • FAR, mint a változáskövetés eszköze

Dokumentáció a gyakorlatban – koherencia (online kontakt – 4 tanóra)

  • Koherencia (összefüggések és folyamat)
    • képzési program
    • felnőttképzési szerződés
    • képzés megvalósításának a dokumentumai
    • FAR adatszolgáltatás
    • MIR
  • Képzési tevékenység ellenőrzése
  • projektfeladat megoldásához szükséges információk bemutatása

Projektfeladat elkészítése (nem kontakt munkaforma 8 óra)

Projektfeladat értékelés (online kontakt – 4 tanóra)

  • projektfeladatok tapasztalatai, kiértékelés
  • felmerülő kérdések alapján konzultáció
  • zárás

Képzés során megszerezhető dokumentum: Tanúsítvány

Teljesítés feltétele: Projektfeladat teljesítése

Vezető oktató: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

Jelentkezés: Jelentkezni a lenti jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online jelenléti kontaktórákat a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

Jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni, kérjük ezt vegyétek figyelembe. 

Kedves Jelentkező! Sajnáljuk, de a létszám már betelt. Kérjük, hogy nézzen vissza később az új időpontért. Köszönettel, EDUCERT Kft.

Felnőttképzési nyilvántartási számunk: B/2020/000404. Adataitokat kizárólag a felnőttképzési jogviszonyhoz kapcsolódó FAR adatszolgáltatás, valamint kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

FELNŐTTKÉPZÉS 2022 – ENGEDÉLY KÉPZÉSI DOKUMENTÁCIÓS WORKSHOP – 2022. 06. 29. 10.00h

Az online workshopunk témája az engedély alapján folytatott felnőttképzési tevékenység dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeinek megismertetése. Gyakorlati példákon keresztül, a saját képzési dokumentumsztenderdjeink segítségével) végigvesszük egy teljes mintaképzés dokumentációs folyamatát.

Kinek szól a rendezvényünk? 

  • A módosított Felnőttképzési törvény szerint képezni kívánó szervezeteknek, akik szeretnék megismerni a dokumentációs és adatszolgáltatási feladatait elsősorban az engedély alapján folytatott képzések esetén.
  • Az workshop nem alapozó rendezvény, de a teljesen kezdő, felnőttképzési jogszabályi rendszert nem ismerő résztvevőket is várjuk és a szükséges alapokat is bemutatjuk.
  • Kiscsoportos workshop számítunk a közös gondolkodásra.

Tartalom: 

  • Felnőttképzési törvény hatálya
  • Jelentkezési folyamat dokumentálása, adatnyilvántartás
  • Felnőttképzési szerződés tartalma megkötése
  • Képzési program tartalma, szerepe
  • Egységes képzési dokumentum tartalma, vezetése
  • Adatszolgáltatási tevékenység és a FAR
  • Online, vagy kontakt – haladási napló vezetése

Előadó: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

Időtartam: ~120 perc (a kérdések számától és a résztvevői aktivitástól függően az előadás időtartama hosszabodhat, minden kérdésre válaszolunk legjobb tudásunk szerint) Az online várakozószobát 15 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.

Részvételi díj: 19.900 Ft + ÁFA

Létszám: A maximális résztvevői létszám 15 fő, a rendezvény workshop jellege miatt

jelentkezés: Jelentkezni a lenti jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

Jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni, kérjük ezt vegyétek figyelembe. Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. 

FELNŐTTKÉPZÉS 2022: ENGEDÉLY KÉPZÉSI DOKUMENTÁCIÓ - 2022.06.29.

  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!
  • Az elektronikus számlát a megadott e-mail címre küldjük, kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címet!
  • Számlázáshoz szükséges cégnév megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég székhelycímének megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég adószámának megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég csoportazonosítójának megadása.(OPCIONÁLIS)
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

FELNŐTTKÉPZÉS 2022 – ENGEDÉLY KÉPZÉSI DOKUMENTÁCIÓS WORKSHOP – 2022. 06. 08. 10.00h

FELNŐTTKÉPZÉS 2022: ENGEDÉLY KÉPZÉSI DOKUMENTÁCIÓ - 2022.06.08.

  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!
  • Az elektronikus számlát a megadott e-mail címre küldjük, kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címet!
  • Számlázáshoz szükséges cégnév megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég székhelycímének megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég adószámának megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég csoportazonosítójának megadása.(OPCIONÁLIS)
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

FELNŐTTKÉPZÉS 2022 – BEJELENTÉS KÉPZÉSI DOKUMENTÁCIÓS WORKSHOP – 2022. 06.15. 10.00

Az online  workshopunk témája a bejelentés alapján folytatott felnőttképzési tevékenység dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeinek megismertetése. Gyakorlati példákon keresztül, a saját képzési dokumentumsztenderdjeink segítségével végigvesszük egy teljes mintaképzés dokumentációs folyamatát.

Kinek szól a rendezvényünk? 

  • A módosított Felnőttképzési törvény szerint képezni kívánó szervezeteknek, akik szeretnék megismerni a dokumentációs és adatszolgáltatási feladatait a bejelentés alapján folytatott képzések esetén.
  • Az workshop nem alapozó rendezvény, de a teljesen kezdő, felnőttképzési jogszabályi rendszert nem ismerő résztvevőket is várjuk és a szükséges alapokat is bemutatjuk.
  • Csoportos workshop számítunk a közös gondolkodásra, de nem feszegetjük a „mi számít képzésnek” kérdéskört, hanem a már meglévő képzések dokumentációjával foglalkozunk.

Tartalom: 

  • Felnőttképzési törvény hatálya, mikor bejelentés
  • Jelentkezési folyamat dokumentálása, adatnyilvántartás
  • Felnőttképzési szerződés tartalma, megkötése
  • Adatszolgáltatási tevékenység és a FAR
  • Tanúsítvány
  • Online, vagy kontakt?

Előadó:  Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

Időtartam: ~90 perc (a kérdések számától és a résztvevői aktivitástól függően az előadás időtartama hosszabodhat, minden kérdésre válaszolunk legjobb tudásunk szerint) Az online várakozószobát 15 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.

Részvételi díj: 14.900 Ft + ÁFA

Létszám: A maximális résztvevői létszám 20 fő, a rendezvény workshop jellege miatt

jelentkezés: Jelentkezni a lenti jelentkezési űelap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

Jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni, kérjük ezt vegyétek figyelembe. Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. 

FELNŐTTKÉPZÉS 2022: BEJELENTÉS - KÉPZÉSI DOKUMENTÁCIÓ - 2022. 06.15.

  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!
  • Az elektronikus számlát a megadott e-mail címre küldjük, kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címet!
  • Számlázáshoz szükséges cégnév megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég székhelycímének megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég adószámának megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég csoportazonosítójának megadása.(OPCIONÁLIS)
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

FELNŐTTKÉPZÉS 2022 – BEJELENTÉS KÉPZÉSI DOKUMENTÁCIÓS WORKSHOP – 2022. 03. 02. 14.00h 2

Az online  workshopunk témája a bejelentés alapján folytatott felnőttképzési tevékenység dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeinek megismertetése. Gyakorlati példákon keresztül, a saját képzési dokumentumsztenderdjeink segítségével végigvesszük egy teljes mintaképzés dokumentációs folyamatát.

Kinek szól a rendezvényünk? 

  • A módosított Felnőttképzési törvény szerint képezni kívánó szervezeteknek, akik szeretnék megismerni a dokumentációs és adatszolgáltatási feladatait a bejelentés alapján folytatott képzések esetén.
  • Az workshop nem alapozó rendezvény, de a teljesen kezdő, felnőttképzési jogszabályi rendszert nem ismerő résztvevőket is várjuk és a szükséges alapokat is bemutatjuk.
  • Csoportos workshop számítunk a közös gondolkodásra, de nem feszegetjük a „mi számít képzésnek” kérdéskört, hanem a már meglévő képzések dokumentációjával foglalkozunk.

Tartalom: 

  • Felnőttképzési törvény hatálya, mikor bejelentés
  • Jelentkezési folyamat dokumentálása, adatnyilvántartás
  • Felnőttképzési szerződés tartalma, megkötése
  • Adatszolgáltatási tevékenység és a FAR
  • Tanúsítvány
  • Online, vagy kontakt?

Előadó: Ragó Kinga felnőttképzési szakértő, projektvezető

Időtartam: ~90 perc (a kérdések számától és a résztvevői aktivitástól függően az előadás időtartama hosszabodhat, minden kérdésre válaszolunk legjobb tudásunk szerint) Az online várakozószobát 15 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.

Részvételi díj: 14.900 Ft + ÁFA

Létszám: A maximális résztvevői létszám 20 fő, a rendezvény workshop jellege miatt

jelentkezés: Jelentkezni a lenti jelentkezési űelap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

Jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni kérjük ezt vegyétek figyelembe. A jelentkezés és részvétel alapja a személy aki jelentkezik, egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Váratlan technikai probléma esetén, vagy amennyiben a FAR rendszer nem elérhető a tervezett időpontban, fenntartjuk a jogot új időpont hirdetésére. 

FELNŐTTKÉPZÉS 2022: BEJELENTÉS - KÉPZÉSI DOKUMENTÁCIÓ - 2022. 03. 02. 14.00h

  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!
  • Az elektronikus számlát a megadott e-mail címre küldjük, kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címet!
  • Számlázáshoz szükséges cégnév megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég székhelycímének megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég adószámának megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég csoportazonosítójának megadása.(OPCIONÁLIS)
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

FELNŐTTKÉPZÉS 2022 – ENGEDÉLY KÉPZÉSI DOKUMENTÁCIÓS WORKSHOP – 2022. 02. 16. 14.00h

Az online workshopunk témája az engedély alapján folytatott felnőttképzési tevékenység dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeinek megismertetése. Gyakorlati példákon keresztül, a saját képzési dokumentumsztenderdjeink segítségével) végigvesszük egy teljes mintaképzés dokumentációs folyamatát.

Kinek szól a rendezvényünk? 

  • A módosított Felnőttképzési törvény szerint képezni kívánó szervezeteknek, akik szeretnék megismerni a dokumentációs és adatszolgáltatási feladatait elsősorban az engedély alapján folytatott képzések esetén.
  • Az workshop nem alapozó rendezvény, de a teljesen kezdő, felnőttképzési jogszabályi rendszert nem ismerő résztvevőket is várjuk és a szükséges alapokat is bemutatjuk.
  • Kiscsoportos workshop számítunk a közös gondolkodásra.

Tartalom: 

  • Felnőttképzési törvény hatálya
  • Jelentkezési folyamat dokumentálása, adatnyilvántartás
  • Felnőttképzési szerződés tartalma megkötése
  • Képzési program tartalma, szerepe
  • Egységes képzési dokumentum tartalma, vezetése
  • Adatszolgáltatási tevékenység és a FAR
  • Online, vagy kontakt – haladási napló vezetése

Előadó: Ragó Kinga felnőttképzési szakértő, projektvezető

Időtartam: ~120 perc (a kérdések számától és a résztvevői aktivitástól függően az előadás időtartama hosszabodhat, minden kérdésre válaszolunk legjobb tudásunk szerint) Az online várakozószobát 15 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.

Részvételi díj: 19.900 Ft + ÁFA

Létszám: A maximális résztvevői létszám 15 fő, a rendezvény workshop jellege miatt

jelentkezés: Jelentkezni a lenti jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

Jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni, kérjük ezt vegyétek figyelembe. Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. 

FELNŐTTKÉPZÉS 2022: KÉPZÉSI DOKUMENTÁCIÓ - ENGEDÉLY - 2022. 02.16.

  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!
  • Az elektronikus számlát a megadott e-mail címre küldjük, kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címet!
  • Számlázáshoz szükséges cégnév megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég székhelycímének megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég adószámának megadása.
  • Számlázáshoz szükséges cég csoportazonosítójának megadása.(OPCIONÁLIS)
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

FELNŐTTKÉPZÉS 2022 – FELNŐTTKÉPZÉSI TÖRVÉNY ÉS KORMÁNYRENDELET MÓDOSÍTÁSAI – 2022. 01. 20.

Az évindító online előadásunk célja, hogy összefoglaljuk és rendszerezzük a közelmúlt változásait és gyakorlati tanácsokkal lássunk el mindenkit, aki engedélyezett felnőttképzési tevékenységet folytat. Fő témánk a Felnőttképzési törvényt és kormányrendeletet érintő módosítások összefoglalása, megismertetése és annak elemzése, de az előadáson kitérünk a Hatósági ellenőrzések folyamatának megismertetésére és az eddigi tapasztalatainak összegzésére is.

Kiemelt témakörök:

  • A felnőttképzési törvény és kormányrendelet változásai az elmúlt fél évben
  • Felnőttképzési tevékenység tapasztalatai és Hatósági ellenőrzések gyakorlata

Időtartam: ~90 perc Az online várakozószobát 15 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.

A előadás díja:

  • 6.900 Ft. + Áfa – ONLINE és ONLINE PRO előfizetőinknek
  • 9.900 Ft. + Áfa – LITE és Képzési dokumentumcsomag vásárlóinknak
  • 12.900 Ft. + Áfa – mindenki másnak

Tájékoztatunk, hogy  egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél.

jelentkezés: Jelentkezni a lenti jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

SAJNÁLJUK, DE A RENDEZVÉNYRE TÖBB JELENTKEZÉST NEM TUDUNK ELFOGADNI, A LÉTSZÁM BETELT

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

FELNŐTTKÉPZÉS 2021 – ENGEDÉLY KÉPZÉSI DOKUMENTÁCIÓS WORKSHOP – 2021. 11. 24. 14.00h

Az online workshopunk témája az engedély alapján folytatott felnőttképzési tevékenység dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeinek megismertetése. Gyakorlati példákon keresztül, a saját képzési dokumentumsztenderdjeink segítségével) végigvesszük egy teljes mintaképzés dokumentációs folyamatát.

Kinek szól a rendezvényünk? 

  • A módosított Felnőttképzési törvény szerint képezni kívánó szervezeteknek, akik szeretnék megismerni a dokumentációs és adatszolgáltatási feladatait elsősorban az engedély alapján folytatott képzések esetén.
  • Az workshop nem alapozó rendezvény, de a teljesen kezdő, felnőttképzési jogszabályi rendszert nem ismerő résztvevőket is várjuk és a szükséges alapokat is bemutatjuk.
  • Kiscsoportos workshop számítunk a közös gondolkodásra.

Tartalom: 

  • Felnőttképzési törvény hatálya
  • Jelentkezési folyamat dokumentálása, adatnyilvántartás
  • Felnőttképzési szerződés tartalma megkötése
  • Képzési program tartalma, szerepe
  • Egységes képzési dokumentum tartalma, vezetése
  • Adatszolgáltatási tevékenység és a FAR
  • Online, vagy kontakt – haladási napló vezetése

Előadó: Ragó Kinga felnőttképzési szakértő, projektvezető

Időtartam: ~120 perc (a kérdések számától és a résztvevői aktivitástól függően az előadás időtartama hosszabodhat, minden kérdésre válaszolunk legjobb tudásunk szerint) Az online várakozószobát 15 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.

Részvételi díj: 19.900 Ft + ÁFA

Létszám: A maximális résztvevői létszám 15 fő, a rendezvény workshop jellege miatt

jelentkezés: Jelentkezni a lenti jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

Jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni, kérjük ezt vegyétek figyelembe. Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. 

FELNŐTTKÉPZÉS 2021 – ENGEDÉLY KÉPZÉSI DOKUMENTÁCIÓS WORKSHOP - 2021. 11. 24. 14.00h

Név
Intézmény név(Kötelező)
Számlázási cím(Kötelező)
Adószám vagy csoportazonosító
Telefonszám
Megjegyzés