Tag Archive for: adminisztráció

KÉPZÉSI ADMINISZTRÁCIÓS WORKSHOP

KÉPZÉSI ADMINISZTRÁCIÓS WORKSHOP

Intenzív workshopunkkal szeretnénk nektek bemutatni, hogyan kell egy képzés komplett adminisztrációját lebonyolítani. A kurzus kifejezetten a kezdő, még nem gyakorlott, oktatási adminisztrációval foglalkozó kollégák képzésére irányul.

Workshopunkon érintjük az aktuális dokumentálási problémákat, többek közt:

  • melyek azok a dokumentumok, amiket használnunk kell és milyen tartalommal bírnak,
  • használjunk-e jelentkezési lapot,
  • mire figyeljünk a felnőttképzési szerződés kitöltésénél,
  • milyen kapcsolatban van a felnőttképzési szerződés a képzési programmal,
  • mit tegyünk, ha kijelentkezik/lemorzsolódik valaki a képzésünkről,
  • hová és mit kell jelentenünk, melyek a legfontosabb határidők a jelentéseknél.
  • Előadók: Ragó Kinga vezető fejlesztési tanácsadó

A workshop időpontja: 2020. január 28, 10.00-14.00

Helyszíne: 1096 Budapest, Thaly Kálmán utca 39. (Manta Offices)

Érdeklődni a office@educert.hu e-mail címen és ügyfélszolgálati elérhetőségeinken lehet, jelentkezni pedig az alábbi űrlapon:

educert logo minoseget szolgaltatunk

KÉPZÉSI ADMINISZTRÁCIÓS WORKSHOP

KÉPZÉSI ADMINISZTRÁCIÓS WORKSHOP

Intenzív workshopunkkal szeretnénk nektek bemutatni, hogyan kell egy képzés komplett adminisztrációját lebonyolítani. A kurzus kifejezetten a kezdő, még nem gyakorlott, oktatási adminisztrációval foglalkozó kollégák képzésére irányul.

Képzésünkön érintjük az aktuális dokumentálási problémákat, többek közt:

  • melyek azok a dokumentumok, amiket használnunk kell és milyen tartalommal bírnak,
  • használjunk-e jelentkezési lapot,
  • mire figyeljünk a felnőttképzési szerződés kitöltésénél,
  • milyen kapcsolatban van a felnőttképzési szerződés a képzési programmal,
  • mit tegyünk, ha kijelentkezik/lemorzsolódik valaki a képzésünkről,
  • hová és mit kell jelentenünk, melyek a legfontosabb határidők a jelentéseknél.
  • Előadók: Pádár Tivadar ügyvezető és Ragó Kinga fejlesztési tanácsadó

A workshop időpontja: 2019. szeptember 19, 13.00-16.30

Helyszíne: 1096 Budapest, Thaly Kálmán utca 39. (Manta Offices)

Jelentkezni, érdeklődni a office@educert.hu e-mail címen és ügyfélszolgálati elérhetőségeinken lehet.

educert logo minoseget szolgaltatunk

KÉPZÉSI ADMINISZTRÁCIÓS MESTERKURZUS

KÉPZÉSI ADMINISZTRÁCIÓS MESTERKURZUS

Kétnapos intenzív képzésünkkel szeretnénk nektek bemutatni, hogyan kell egy – engedélyezett – képzés teljes adminisztrációját lebonyolítani. Megnézzük milyen jogszabályi kötelezettségeink vannak, megismerjük az elektronikus jelentési kötelezettségek felületeit és használatát, valamint végigmegyünk egy komplett (OKJ-s) képzési dokumentáció elkészítésén.

Képzésünkön érintjük az aktuális dokumentálási problémákat, többek közt:

  • melyek azok a dokumentumok amit használnunk kell és milyen tartalommal bírnak,
  • mik a közvetett, képzéshez kapcsolódó teendőink,
  • hogyan kell dokumentálni az előzetes tudásszint felmérést,
  • használjunk-e jelentkezési lapot,
  • mire figyeljünk a felnőttképzési szerződés kitöltésénél,
  • milyen kapcsolatban van a felnőttképzési szerződés a képzési programmal,
  • mit tegyünk ha kijelentkezik/lemorzsolódik valaki a képzésünkről,
  • hová és mit kell jelentenünk, melyek a legfontosabb határidők a jelentéseknél.

A mesterkurzus várható időpontja: 2018. február-március 

Jelentkezni az alábbi online űrlapunkkal tudsz, érdeklődni a kocsis.dora@educert.hu e-mail címen és ügyfélszolgálati elérhetőségeinken lehet.

educert logo minoseget szolgaltatunk

Tag Archive for: adminisztráció

NYÁRINDÍTÓ SZAKMAI KLUB – Tudásszintfelmérés

Kedves ONLINE PRO-s Partnerünk!

Megértkezett a várva-várt nyár és jóidő, vele együtt pedig a NYÁRINDÍTÓ SZAKMAI KLUBUNK. Ennek alkalmából egy már korábban felmerült igénynek szeretnénk eleget tenni. Ezért a témánk az előzetes tudásszint felmérés lesz egy gyakorlatias előadás keretében, valamint röviden bemutatjuk, hogy az elmúlt időszak jogszabályi változásai hogyan jelentek meg a dokumentációs gyakorlatban. 😎

Előadásunk célja, hogy könnyed hangvételben bemutassuk az előzetes tudásszint felmérést, melynek célja annak megállapítása, hogy a résztvevő milyen korábban megszerzett tudással, tapasztalattal vagy gyakorlattal rendelkezik, és ezek alapján mely képzési tartalmak teljesítése alól mentesülhet.

Miről is lesz szó:

  • változások a képzési dokumentációk vezetésében,
  • mire szolgál a tudásszint felmérés,
  • mikor érdemes alkalmazni,
  • hogyan kell dokumentálni,
  • és milyen gyakorlati tapasztalatokra érdemes figyelni.

Rendezvényünk ingyenes és zárt, partnereinknek szól, kiemelten a felnőttképzési minőségirányítási rendszerünk használóinak, azaz az ONLINE PRO előfizetőinknek (minosites.hu).

Előadók:

  • Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

Időtartam: ~ 60 perc. Az online várakozószobát 15 perccel hamarabb nyitjuk meg, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.

Létszám: maximum esetén előnyben részesítjük az ONLINE PRO előfizetőinket.

Jelentkezés: Jelentkezni a  jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

Tájékoztatunk, hogy egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Tájékoztatunk továbbá, hogy az előadásunk a képzői és saját tapasztalataink alapján megfogalmazott véleményünk, a Pest Vármegyei Kormányhivatallal bármilyen hivatalos kapcsolatunk nincsen.

JELENTKEZÉSI LAP - SZAKMAI KLUB - Tudászszint felmérés 2026.06.18.

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Fontos, hogy minden információt az itt megadott e-mail címedre küldünk. Kérjük figyelj rá, hogy pontosan add meg az e-mail címedet, és azt add meg amin valóban szeretnéd, hogy elérjünk!
  • Kérjük válaszd ki az előfizetésed típusát (több is lehet).

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

Bejelentett képzések adminisztrációja (09.12.)

Képzésünk témája a bejelentés jogszabályi háttere és a bejelentés szerinti felnőttképzés tevékenység. Célunk, hogy megtanítsuk, hogyan kell dokumentálni és adatot szolgáltatni egy bejelentett képzésről.

Kiemelt témakörök:

  • Képzés, vagy nem képzés – az Fktv. hatálya
  • Bejelentés képzéstípusai – belső képzés, jogszabály alapján folytatott képzés, egyéb képzések
  • Jogszabályi kötelezettségek – felnőttképzési “szokásjog”
  • A felnőttképzési jogviszony – felnőttképzési szerződés
  • Szerződésköztés – szóban, írásban ráutaló magatartással?
  • Képzési program szerepe
  • Képzési dokumentáció – a “tökéletes” képzési mappa
  • FAR adatszolgáltatási kötelezettség
  • Koherencia – ellenőrizhetőség

Képzés időtartama: 5 tanóra (egy képzési nap, 10:00-12:00, 12:30-14:30)

A képzés munkaformája, módszere: Jelenléti (kontakt) képzés online megvalósítással.

A képzés során biztosított dokumentum minták: egylapos egynapos (szóbeli szerződéskötés jognyilatkozata), felnőttképzési szerződés, adatkezelési nyilvántartás, képzési program

Oktató: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

A képzés díja:

  • 34.900 Ft. + Áfa – ONLINE PRO előfizetőinknek
  • 44.900 Ft. + Áfa – mindenki másnak

Az előadást díjmentesen lemondani 2024.09.11. 16:00-ig lehet.
Az előadás napján 08:00 megküldjük a zoom meghívókat a belépési kóddal.

jelentkezés: Jelentkezni a  jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online képzést a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

A képzés résztvevői a teljes képzési dokumentumcsomagunkat 9900 Ft. + Áfa kedvezményes áron vehetik meg.

Megjegyzés: A képzés során a képzési programot bemutatjuk, (mint a dokumentáció egyik tartalmi elemét), de ha a képzési program készítését szeretnéd megtanulni, akkor ajánljuk a QUICK, vagy PRO online tudástárunkat ami kifejezetten a képzési program megírásában nyűjt segítséget.

JELENTKEZÉSI LAP - Bejelentés 2024.09.12.

KÉPZÉSRE JELENTKEZŐ ADATAI

FAR adatszolgáltatáshoz kötelező adatok.
NÉV(Kötelező)
SZÜLETÉSI NÉV(Kötelező)
ANYJA NEVE(Kötelező)
MM slash DD slash YYYY
JELENTKEZŐ E-MAIL CÍME(Kötelező)

KÉPZÉSRE JELENTKEZŐ SZEMÉLY KAPCSOLATTARTÁSI ADATAI

Kapcsolattartásához szükséges adatok.

SZÁMLÁZÁSI ADATOK

Magánszemély esetén lakcímet, Költségviselő esetén a költségviselő számlázási címét kérjük megadni.
Amennyiben a képzési díj költségviselője nem a jelentkező magánszemély.
KÖTŐJELEK NÉLKÜL EGYBEN: 12345678910 Amennyiben a képzési díj költségviselője nem a jelentkező magánszemély.
SZÁMLAKÜLDÉSI EMAIL CÍM

RÉSZVÉTELI NYILATKOZAT

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a jelentkezési lap adatai a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy a jelentkezési lap elküldésével fizetési kötelezettségem keletkezik.

FELNŐTTKÉPZÉSI JOGVISZONY

A jelentkezés beérkezése után az EDUCERT Kft. két munkanapon belül a kapcsolattartási e-mail címre megküldi a képzés díjáról kiállított számlát és a felnőttképzési jogviszony létrehozásához szükséges tartalmi információkat. A képzés díjának befizetésését az EDUCERT Kft. ráutaló magatartásnak értelmezi és a tájékoztatóban foglalt tartalmi elemek megismerésével és a képzési díj befizetésével a felnőttképzési jogviszony létrejön az EDUCERT Kft. és a résztvevő között.

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

Olvass tovább

Engedélyezett képzések adminisztrációja (09.19.)

Képzésünk témája az engedélyezés jogszabályi háttere és az engedély szerinti felnőttképzés tevékenység. Célunk, hogy megtanítsuk, hogyan kell dokumentálni és adatot szolgáltatni egy engedélyezett képzésről.

Kiemelt témakörök:

  • Felnőttképzési törvény hatálya
  • Jelentkezési folyamat dokumentálása, adatnyilvántartás, kezelés
  • Felnőttképzési szerződés tartalma, megkötése
  • Képzési program tartalma, szerepe
  • Egységes képzési dokumentum tartalma, vezetése
  • Online, vagy kontakt – haladási napló vezetése
  • Képzési dokumentáció – a “tökéletes” képzési mappa
  • Adatszolgáltatási tevékenység és a FAR

Képzés időtartama: 5 tanóra (egy képzési nap, 10:00-12:00, 12:30-14:30)

A képzés munkaformája, módszere: Jelenléti (kontakt) képzés online megvalósítással.

A képzés során biztosított dokumentum minták: törzsadatok és ütemezés, felnőttképzési szerződés, haladási napló, képzési program

Oktató: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

A képzés díja:

  • 39.900 Ft. + Áfa – ONLINE PRO előfizetőinknek
  • 49.900 Ft. + Áfa – mindenki másnak

Az előadást díjmentesen lemondani 2024.09.18. 16:00-ig lehet.
Az előadás napján 08:00 megküldjük a zoom meghívókat a belépési kóddal.

jelentkezés: Jelentkezni a  jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online képzést a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

A képzés résztvevői a teljes képzési dokumentumcsomagunkat 9900 Ft. + Áfa kedvezményes áron vehetik meg.

JELENTKEZÉSI LAP - Engedély 2024.09.19.

KÉPZÉSRE JELENTKEZŐ ADATAI

FAR adatszolgáltatáshoz kötelező adatok.
NÉV(Kötelező)
SZÜLETÉSI NÉV(Kötelező)
ANYJA NEVE(Kötelező)
MM slash DD slash YYYY
JELENTKEZŐ E-MAIL CÍME(Kötelező)

KÉPZÉSRE JELENTKEZŐ SZEMÉLY KAPCSOLATTARTÁSI ADATAI

Kapcsolattartásához szükséges adatok.

SZÁMLÁZÁSI ADATOK

Magánszemély esetén lakcímet, Költségviselő esetén a költségviselő számlázási címét kérjük megadni.
Amennyiben a képzési díj költségviselője nem a jelentkező magánszemély.
KÖTŐJELEK NÉLKÜL EGYBEN: 12345678910 Amennyiben a képzési díj költségviselője nem a jelentkező magánszemély.
SZÁMLAKÜLDÉSI EMAIL CÍM

RÉSZVÉTELI NYILATKOZAT

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a jelentkezési lap adatai a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy a jelentkezési lap elküldésével fizetési kötelezettségem keletkezik.

FELNŐTTKÉPZÉSI JOGVISZONY

A jelentkezés beérkezése után az EDUCERT Kft. két munkanapon belül a kapcsolattartási e-mail címre megküldi a képzés díjáról kiállított számlát és a felnőttképzési jogviszony létrehozásához szükséges tartalmi információkat. A képzés díjának befizetésését az EDUCERT Kft. ráutaló magatartásnak értelmezi és a tájékoztatóban foglalt tartalmi elemek megismerésével és a képzési díj befizetésével a felnőttképzési jogviszony létrejön az EDUCERT Kft. és a résztvevő között.

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

Olvass tovább

Bejelentett képzések adminisztrációja (06.27)

Képzésünk témája a bejelentés jogszabályi háttere és a bejelentés szerinti felnőttképzés tevékenység. Célunk, hogy megtanítsuk, hogyan kell dokumentálni és adatot szolgáltatni egy bejelentett képzésről.

Kiemelt témakörök:

  • Képzés, vagy nem képzés – az Fktv. hatálya
  • Bejelentés képzéstípusai – belső képzés, jogszabály alapján folytatott képzés, egyéb képzések
  • Jogszabályi kötelezettségek – felnőttképzési “szokásjog”
  • A felnőttképzési jogviszony – felnőttképzési szerződés
  • Szerződésköztés – szóban, írásban ráutaló magatartással?
  • képzési program szerepe
  • Képzési dokumentáció – a “tökéletes” képzési mappa
  • FAR adatszolgáltatási kötelezettség
  • koherencia – ellenőrizhetőség

Képzés időtartama: 5 tanóra (egy képzési nap, 10.00-14.00)

A képzés munkaformája, módszere: Jelenléti (kontakt) képzés online megvalósítással.

Oktató: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

A képzés díja:

  • 34.900 Ft. + Áfa – ONLINE PRO előfizetőinknek
  • 44.900 Ft. + Áfa – mindenki másnak

Az előadást díjmentesen lemondani 2024.06.26 16:00-ig lehet.
Az előadás napján 08:00 megküldjük a zoom meghívókat a belépési kóddal.

jelentkezés: Jelentkezni a  jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online képzést a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

JELENTKEZÉSI LAP - Bejelentés 2024.06.27.

KÉPZÉSRE JELENTKEZŐ ADATAI

FAR adatszolgáltatáshoz kötelező adatok.
NÉV(Kötelező)
SZÜLETÉSI NÉV(Kötelező)
ANYJA NEVE(Kötelező)
MM slash DD slash YYYY
JELENTKEZŐ E-MAIL CÍME(Kötelező)

KÉPZÉSRE JELENTKEZŐ SZEMÉLY KAPCSOLATTARTÁSI ADATAI

Kapcsolattartásához szükséges adatok.

SZÁMLÁZÁSI ADATOK

Magánszemély esetén lakcímet, Költségviselő esetén a költségviselő számlázási címét kérjük megadni.
Amennyiben a képzési díj költségviselője nem a jelentkező magánszemély.
KÖTŐJELEK NÉLKÜL EGYBEN: 12345678910 Amennyiben a képzési díj költségviselője nem a jelentkező magánszemély.
SZÁMLAKÜLDÉSI EMAIL CÍM

RÉSZVÉTELI NYILATKOZAT

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a jelentkezési lap adatai a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy a jelentkezési lap elküldésével fizetési kötelezettségem keletkezik.

FELNŐTTKÉPZÉSI JOGVISZONY

A jelentkezés beérkezése után az EDUCERT Kft. két munkanapon belül a kapcsolattartási e-mail címre megküldi a képzés díjáról kiállított számlát és a felnőttképzési jogviszony létrehozásához szükséges tartalmi információkat. A képzés díjának befizetésését az EDUCERT Kft. ráutaló magatartásnak értelmezi és a tájékoztatóban foglalt tartalmi elemek megismerésével és a képzési díj befizetésével a felnőttképzési jogviszony létrejön az EDUCERT Kft. és a résztvevő között.

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

Olvass tovább

BEJELENTETT KÉPZÉSEK ADMINISZTRÁCIÓJA – 2024.04.17.

Képzésünk témája a bejelentés jogszabályi háttere és a bejelentés szerinti felnőttképzés tevékenység. Célunk, hogy megtanítsuk, hogyan kell dokumentálni és adatot szolgáltatni egy bejelentett képzésről.

Kiemelt témakörök:

  • Képzés, vagy nem képzés – az Fktv. hatálya
  • Bejelentés képzéstípusai – belső képzés, jogszabály alapján folytatott képzés, egyéb képzések
  • A felnőttképzési jogviszony – szóban, írásban ráutaló magatartással?
  • Képzési dokumentáció – a “tökéletes” képzési mappa 
  • FAR adatszolgáltatási kötelezettség

Képzés időtartama: 5 tanóra (egy képzési nap, 10.00-14.00)

A képzés munkaformája, módszere: Jelenléti (kontakt) képzés online megvalósítással.

Oktató: Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő

A képzés díja:

  • 34.900 Ft. + Áfa – ONLINE PRO előfizetőinknek
  • 44.900 Ft. + Áfa – mindenki másnak

jelentkezés: Jelentkezni a  jelentkezési űrlap kitöltésével tudtok. Az online képzést a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

JELENTKEZÉSI LAP - Bejelentés 2024.04.17.