FELNŐTTKÉPZÉS 2020 – A BIRODALOM VISSZAVÁG – ONLINE VÁLSÁGKEZELŐ INTERAKTÍV ELŐADÁS
A kontaktmentes, online előadás témája a 2020. 03. 26-án megjelent járványhelyzetre reagáló 70/2020-as kormányrendelet – kiemelten a kontaktórák tiltásának – hatása a képzők működésére, kifejezetten a gyakorlati, képzési adminisztrációs oldalról közelítve.
Kinek szól az előadásunk?
- Az engedélyezett képző intézmények képviselőit, munkatársait várjuk, akik tevékenységüket a kontaktórás képzések veszélyhelyzeti tiltása közben is folytatni szeretnék.
- Az előadás nem alapozó rendezvény, olyan résztvevőket várunk, akiknek a felnőttképzési jogszabályi környezet már nem ismeretlen.
Mit adunk az előadáson?
- Elsősorban a veszélyhelyzet alatt folyamatban lévő képzések távolléti megvalósításáról és azok adminisztratív kötelezettségeiről lesz szó.
- Áttekintjük a különböző hivatalok közleményeit, elvárásait. (GINOP programok, PMKH, IKK tájékoztatói, stb.)
- Megismerjük a 70/2020-as kormányrendelet paragrafusait.
- Átvesszük, hogy hogyan mely dokumentálási elemek esetében nem értelmezhető a távolléti oktatás.
- Végigmegyünk egy felnőttképzési szerződésen és haladási naplón.
- Jó gyakorlatokat osztunk meg az eddigi (igen rövid) tapasztalatok alapján.
- Megnyugtatunk mindenkit, és eloszlatjuk a tévhiteket 🙂
Mire ne számíts?
- Nem azzal fogunk foglalkozni, hogyan kellene a megjelent, vagy tervezett jogszabályokon változtatni, hanem hogy mit jelent ez ránk nézve és milyen változásokat hoz a szabályozás.
- Elsősorban a szakképzésről lesz szó, kérjük ezt vegyétek figyelembe, nyelvi képzőknek külön kiscsoportos előadást fogunk tartani.
- Nem foglalkozunk a szakképzési intézményrendszerrel, duális szakképzéssel, valamint a szakképzés finanszírozási oldalával.
- Nem vagyunk sem jogalkotó, sem hivatal és nem tudunk helyettetek dönteni sem, véleményünk az eddigi tapasztalatok összegzése ami nem jogérvényű, nem hivatkozási alap, sőt lehet tetszeni sem fog ahogyan mi látjuk a helyzetet. Az előadás napján rendelkezésre álló információk alapján még számos felmerülő kérdésben csak következtetni tudunk, így előfordulhat, hogy a később megjelenő hivatalos ajánlások és a jelenlegi véleményünk között eltérés lesz.
A nagy érdeklődés miatt jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni kérjük ezt vegyétek figyelembe, különben nem tudtok majd belépni az online konferenciaterembe.
Időtartam: Körülbelül két óra. Az online várakozószobát fél órával hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt belépni a rendszerbe.
Részvételi díj: 8.900 Ft. (Bruttó ár, partnercégünkkel közösen szervezve)
Időpontok és jelentkezés:
Jelentkezni a megadott időpontra kattintva a jelentkezési lap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg. Aki még nem ismeri a szoftvert, azok egy rövid leírást itt találhatnak: Zoom szoftver installálása, használata. (hamarosan aktiváljuk a linket)
A jelentkezés és részvétel alapja a személy aki jelentkezik, egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Váratlan technikai probléma esetén fenntartjuk a jogot új időpont hirdetésére.
Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:
