Szakmai elismerések a felnőttképzés szereplőinek
A névsort látva egy pillanatra olyan érzésünk támadt, mintha egy EDUCERT-es találkozó résztvevői listáját olvasnánk. 😊 Rengeteg ismerős név, köztük számos Partnerünk és ügyfelünk – jó volt így végignézni a díjazottakat.

Idén első alkalommal adták át Az Év Felnőttképzője 2026 pályázat díjait. A HR Portal által meghirdetett kezdeményezés célja, hogy bemutassa és elismerje azokat a felnőttképzőket, amelyek szakmai munkájukkal, eredményeikkel és innovatív megoldásaikkal hozzájárulnak a hazai kompetenciafejlesztéshez.
A pályázatra 56 szervezet jelentkezett, közülük a szakmai zsűri 12 kategóriában összesen 38 felnőttképzőt díjazott. Az eredményhirdetésre szeptember 16-án, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gáláján került sor.
A pályázók között egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, alapítványok, valamint állami és egyéb közintézmények is szerepeltek. A jelentkezőknek többek között a képzési tevékenységüket, eredményeiket, munkaerőpiaci kapcsolataikat, partneri együttműködéseiket, valamint egy kiemelt jó gyakorlatukat vagy innovációjukat kellett bemutatniuk.
A díjazottak kategóriánként
IT és digitális képzések
- 🥇 Codecool Képzési Centrum Kft. és Codecool Kft.
- 🥈 QTC Kft. – PROGmasters
- 🥉 White Hat It Security Kft.
Pénzügyi-számviteli képzések
- 🥇 PENTA UNIÓ Zrt.
- 🥈 Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft.
- 🥉 Scherer Dávid Ev. Sólya Oktatási Központ
Kreatív és innovatív megoldások
- 🥇 GROW Zrt.
- 🥈 Develor Tanácsadó Zrt.
- 🥉 AGORA Oktatási Intézet Kft.
- Különdíj: TIT Jurányi Lajos Egyesület
- Különdíj: Smartopert Kft.
Nyelvi képzés
- 🥇 Juventus Language Group
- 🥈 CLC Kommunikációs Kft.
- 🥉 Katedra Nyelviskola Kft.
- Különdíj: Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
Soft skill fejlesztés
- 🥇 FranklinCovey Hungary – FC-Pannon Tanácsadó Kft.
- 🥈 Human Telex Consulting
- 🥉 DFT-Hungária Zrt.
- Különdíj: Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja
Szolgáltatási képzések
- 🥇 Crystal Akadémia Kft.
- 🥈 Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Egészségügyi, szociális és speciális képzések
- 🥇 Rácz Innovációs Felnőttképzési Központ Kft.
- 🥈 M-STÚDIUM Oktatásszervező Kft.
Közlekedési és logisztikai képzések
- 🥇 OKTAT60 Kft.
- 🥈 Emberképzés Kft.
- 🥉 MÁV Szolgáltató Központ Zrt. – Baross Gábor Oktatási Központ
Ipari, műszaki és gépkezelő képzések
- 🥇 E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. – E.ON Műszaki Akadémia
- 🥈 DUNAGÁZ GÁZIPARI OKTATÁSI ÉS MINŐSÍTŐ Zrt.
- 🥉 ABZ Drone Kft.
Személy-, vagyonvédelem, tűzvédelem és honvédelem
- 🥇 Pro-Sec Kiadói, Oktatói és Szervező Kft.
- 🥈 HM Zrínyi Nonprofit Kft.
Speciális üzleti és szakmai képzések
- 🥇 Sämling Üzleti Oktatási Központ Kft.
- 🥈 Sustainable Business Academy Kft.
- 🥉 MAP Learning Kft.
- Különdíj: V-Pearl Kft.
Kulturális és hagyományőrző képzések
- 🥇 Hagyományok Háza
- 🥈 Szabadtéri Néprajzi Múzeum
- 🥉 Békés Megyei Népművészeti Egyesület
A pályázat első évének eredményei jól mutatják, milyen sokszínű területeket ölel fel ma a hazai felnőttképzés: a digitális és szakmai képzésektől a nyelvi, soft skill, egészségügyi, kulturális és speciális képzésekig számos területen születtek elismerések.
A HR Portálon megjelentett cikk itt olvasható
Gratulálunk minden díjazottnak!

