Bejegyzés

FELNŐTTKÉPZÉS 2020 – BEST PRACTICE – BEJELENTÉS

 

Az online  előadásunk témája a bejelentés alapján folytatott felnőttképzési tevékenység dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeinek megismertetése.

Kinek szól a rendezvényünk? 

  • A módosított Felnőttképzési törvény szerint képezni kívánó szervezeteknek, akik szeretnék megismerni a július 1-től (képzés indítás szeptember 1-től) hatályos megújult felnőttképzési követelményrendszert, annak dokumentációs és adatszolgáltatási feladatait elsősorban a bejelentés alapján folytatott képzések esetén.
  • Az előadás nem alapozó rendezvény, de a teljesen kezdő, felnőttképzési jogszabályi rendszert nem ismerő résztvevőket is várjuk és az alapokat is bemutatjuk.

Mit adunk az előadáson?

Alapozó: Megértéshez szükséges információk.

  • A Felnőttképzési törvény törvény hatálya, kire vonatkozik.
  • Mit számít felnőttképzési tevékenységnek?
  • A bejelentés és az engedély fogalmi rendszere.

Best Practice : Dokumentáció és adatszolgáltatás.

  • tájékoztatási kötelezettség
    • adattovábbítás tiltása
    • elszámolhatóság nyilatkozata
  • felnőttképzési szerződés
    • tartalmi elemek
    • szóbeli szerződéskötés és ami mögötte van
  • adatszolgáltatási tevékenység és a FAR
    • mit és hogyan szolgáltatunk
    • FAR bemutatása
  • tanúsítvány
    • tanúsítvány kiállításának kérése
  • online, vagy kontakt – hogyan dokumentáljunk

Mire ne számíts?

  • Nem azzal fogunk foglalkozni, hogyan kellene a megjelent, vagy tervezett jogszabályokon változtatni, hanem hogy mit jelent ez ránk nézve és milyen változásokat hoz várhatóan a szabályozás.
  • A bejelentés alapján folytatott képzések dokumentálásáról lesz szó, az engedélyezési dokumentálást meghatározó egységes dokumentumok kezelését most nem érintjük.
  • Az előadás napján rendelkezésre álló információk alapján még számos felmerülő kérdésben csak következtetni tudunk, így előfordulhat, hogy a megjelent szabályozási elemek értelmezése között időbeliségben eltérés lesz.
  • Az újabb információk függvényében elképzelhető, hogy a későbbi időpontban megtartott rendezvényünkön újabb ismereteket tudunk átadni, ezt gondoljátok meg a jelentkezésnél.

A nagy érdeklődés miatt jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni kérjük ezt vegyétek figyelembe.

Időtartam: ~90 perc (a kérdések számától és a résztvevői aktivitástól függően az előadás időtartama hosszabodhat, minden kérdésre válaszolunk legjobb tudásunk szerint) Az online várakozószobát 15 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.

Részvételi díj: 11.900 Ft. (Rendezvényünket partnercégünkkel közösen szervezzük, áraink bruttó árak.)

Időpontok és jelentkezés: Jelentkezni a megadott időpontra kattintva a jelentkezési lap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

A jelentkezés és részvétel alapja a személy aki jelentkezik, egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Váratlan technikai probléma esetén, vagy amennyiben a FAR rendszer nem elérhető a tervezett időpontban, fenntartjuk a jogot új időpont hirdetésére. 

 

 

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

MŰKÖDÉS BEJELENTÉS ALAPJÁN 4+1 EGYSZERŰ LÉPÉSBEN

Élet az intézmény bejelentése után, avagy a működés 4+1 egyszerű lépése

FELNŐTTKÉPZÉS 2020 – A NAGY FAR

Az online  előadásunk témája a bejelentés és engedély alapján folytatott felnőttképzési tevékenység dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeinek megismertetése.

Kinek szól a rendezvényünk? 

  • A módosított Felnőttképzési törvény szerint képezni kívánó szervezeteknek, akik szeretnék megismerni a július 1-től (képzés indítás szeptember 1-től) hatályos megújult felnőttképzési követelményrendszert, annak dokumentációs és adatszolgáltatási feladatait elsősorban az engedély alapján folytatott képzések esetén. (a bejelentés alapján képzést folytatók is teljes értékű tájékozattást kapnak, csak nekik az Fktv. 16. §-a szerinti dokumentációs küöötelezettségük nem keletkezik, így az előadás azon része nekik tájékoztató és nem közelető érvényű)
  • Az előadás nem alapozó rendezvény, de a teljesen kezdő, felnőttképzési jogszabályi rendszert nem ismerő résztvevőket is várjuk – csak jó sok lesz az információ :).

Mit adunk az előadáson?

  • Alapozó: Megértéshez szükséges információk.
    • A Felnőttképzési törvény törvény hatálya, kire vonatkozik.
    • Mit számít felnőttképzési tevékenységnek?
    • A bejelentés és az engedély fogalmi rendszere, mi a különbség.
  • Aktuális : Dokumentáció és adatszolgáltatás (kékkel a csak engedélyezett képzőkre vonatkozó elemek)
    • A dokumentációs kötelezettség teljesítésének szabályai
      • tájékoztatás
      • jelenlét igazolása
      • felnőttképzési szerződés
      • egységes dokumentum és haladási napló
      • kontakt vagy nem kontakt?
      • tanúsítvány
    • Adatszolgáltatási tevékenység és a FAR

Mire ne számíts?

  • Nem azzal fogunk foglalkozni, hogyan kellene a megjelent, vagy tervezett jogszabályokon változtatni, hanem hogy mit jelent ez ránk nézve és milyen változásokat hoz várhatóan a szabályozás.
  • Az engedély alapján folytatott képzésekről dokumentációjáról lesz szó, ami magában foglalja a bejelentés dokumentáécióját is, de annál szélesebb körű, ezért csak bejelentéssel rendelkező intézményeknek a képzési dokumentációs rész (a felnőttképzési szerződést és a tanúsítványt kivéve) nem lesz releváns, de vélhetőleg érdekes lesz.
  • Az előadás napján rendelkezésre álló információk alapján még számos felmerülő kérdésben csak következtetni tudunk, így előfordulhat, hogy a megjelent szabályozási elemek értelmezése között időbeliségben eltérés lesz.
  • Az újabb információk függvényében elképzelhető, hogy a későbbi időpontban megtartott rendezvényünkön újabb ismereteket tudunk átadni, ezt gondoljátok meg a jelentkezésnél.

A nagy érdeklődés miatt jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni kérjük ezt vegyétek figyelembe.

Időtartam: 120 perc (a kérdések számától és a résztvevői aktivitástól függően a workhop időtartama hosszabodhat, minden kérdésre válaszolunk legjobb tudásunk szerint) Az online várakozószobát 15 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt pár perccel belépni a rendszerbe, ahol a Zoom használatát bemutató prezentáció fut a kezdésig.

Részvételi díj: 11.900 Ft. (Rendezvényünket partnercégünkkel közösen szervezzük, áraink bruttó árak.)

Időpontok és jelentkezés: Jelentkezni a megadott időpontra kattintva a jelentkezési lap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

A jelentkezés és részvétel alapja a személy aki jelentkezik, egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél. Váratlan technikai probléma esetén, vagy amennyiben a FAR rendszer még nem elérhető a tervezett időpontban, fenntartjuk a jogot új időpont hirdetésére. 

 

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el:

BEJELENTÉSI KISOKOS – EGY PERC ÉS NYERSZ!

Bejelentési kisokos – EGY PERC ÉS NYERSZ! – lehet a felnőttképzési törvény szerint egyszerűen is.

MI SZÁMÍT FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉGNEK?

A felnőttképzést érintő jogszabályok változásával kapcsolatban gyakran felmerülő kérdés, hogy mi értelmezhető felnőttképzési tevékenységként és a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozik-e.

FELNŐTTKÉPZÉSI TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁS JAVASLAT – ONLINE WORKSHOP

 

 

Megjelent a Felnőttképzési törvényt módosító javaslat, (T/10313 iromány egyes törvényeknek a felnőttképzési tevékenység ösztönzésével összefüggő módosításáról) melynek várható következményeiről online workshopot rendezünk 2020. 05. 12-én és 19-én.

A törvényjavaslatot összeszerkesztettük a már meglévő törvénnyel és a kormányrendelettel, melyet a letöltés menüpontból és innen is letölthettek: egybeszerkesztett törvény és kormányrendelet

Kinek szól a workshopunk?

  • Az engedélyezett képző intézmények képviselőit, munkatársait várjuk, akik már rész vettek a felnőttképzési törvényről megtartott workshopjainkon.
  • Az előadás nem alapozó rendezvény, olyan résztvevőket várunk, akiknek a felnőttképzési jogszabályi környezet már nem ismeretlen.
  • Ha úgy érzed, hogy még nem vagy tisztában a leendő jogszabályi környezettel, nem kell elkeseredni, hamarosan összevont teljes workshopot is tartunk, amiben az alapokról indulunk és már a módosítási javaslatokat is belevesszük. Az átfogó képet nyújtó online előadásunk várhatőan május 3-ik hetében kerül megrendezésre.

Milyen témaköröket érintünk a rapid  workshopon?

  • A módosítás új fogalmakat is bevezet, megjelenik az ösztöndíj, a képzési hitel fogalma, valamint nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű képzés definíciója, a mukaerőpiaci előrejelző rendszer fogalma,
  • módosul a más jogszabály által lebonyolított képzések bejelentési és engedélyezési kötelezettségének leírása,
  • átalakul a  felnőttképzési szakértők tevékenységénre vonatkozó szabályozási rész,
  • erősödik a tájékoztatási kötelezettség a bejelentés alapján képzők esetén,
  • megjelenik a személyes (4T) adatokhoz kapcsolódó résztvevői tiltás lehetősége,
  • megérkezett az első jel, hogy változni fog az elégedettségmérés (kikerül a képzői feladatkörből),
  • módosul az adatszolgáltatás köre (azon képzőknél is akik az átmeneti hatály alapján képeznek),
  • és ami a legfontosabb, enyhülnek a bejelentéshez kapcsolódó adminisztratív követelmények, a felnőttképzés írásbelisége és a tanúsítvány kiállításának kötelezettsége megszűnik a bejelentés alapján folytatott képzések esetén.

Mire ne számíts?

  • Nem azzal fogunk foglalkozni, hogyan kellene a megjelent, vagy tervezett jogszabályokon változtatni, hanem hogy mit jelent ez ránk nézve és milyen változásokat hoz a szabályozás.
  • Elsősorban a szakképzésről lesz szó,  kérjük ezt vegyétek figyelembe, nyelvi képzőknek külön kiscsoportos előadást fogunk tartani.
  • Nem foglalkozunk a szakképzési intézményrendszerrel, duális szakképzéssel, valamint a szakképzés finanszírozási oldalával.
  • Nem vagyunk sem jogalkotó, sem hivatal és nem tudunk helyettetek dönteni sem, véleményünk az eddigi tapasztalatok összegzése ami nem jogérvényű, nem hivatkozási alap, sőt lehet tetszeni sem fog ahogyan mi látjuk a helyzetet. Az előadás napján rendelkezésre álló információk alapján még számos felmerülő kérdésben csak következtetni tudunk, így előfordulhat, hogy a később megjelenő hivatalos ajánlások és a jelenlegi véleményünk között eltérés lesz.

A nagy érdeklődés miatt jelentkezést szóbeli, vagy e-mailen történt egyeztetés után is csak az alábbi elektronikus űrlap beérkezésével tudunk elfogadni kérjük ezt vegyétek figyelembe, különben nem tudtok majd belépni az online konferenciaterembe.

Időtartam: Körülbelül egy óra és a kérdések. Az online várakozószobát 10 perccel hamarabb nyitjuk meg, érdemes a kezdés előtt belépni a rendszerbe.

Részvételi díj: 4.900 Ft.  (Bruttó ár, partnercégünkkel közösen szervezve)

Időpontok és jelentkezés: Jelentkezni a megadott időpontra kattintva a jelentkezési lap kitöltésével tudtok. Az online előadást a Zoom szoftver segítségével valósítjuk meg.

A jelentkezés és részvétel alapja a személy aki jelentkezik, egy befizetéshez egy e-mail címre tudunk részvételt biztosító linket kiküldeni. Természetesen ha többen ültök a gép előtt, annak semmi akadálya részünkről. Az előadás anyagának felvételéhez nem járulunk hozzá, kérlek vegyétek ezt is figyelembe a jelentkezésnél.  Váratlan technikai probléma esetén fenntartjuk a jogot új időpont hirdetésére. 

 

Adataitokat kizárólag kapcsolattartási és számlázási célból kérjük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelési szabályzatunkat részletesen itt olvashatod el: 

 

educert logo minoseget szolgaltatunk

ÚJ FIR rendszer – workshop

Kedves Képző!

A Pest Megyei Kormányhivatal új informatikai rendszert helyezett üzembe a felnőttképzési engedélyezéssel és adatszolgáltatással kapcsolatban, melyben összevonja az eddigi felületeket.
– FIR – Felnőttképzési Információs Rendszer (https://finy2-2015.munka.hu/)
– Felnőttképzési Engedélyezés (https://felnottkepzesiengedely.munka.hu/)
– PREFER rendszer (https://prefer.munka.hu/)

Az új rendszer a https://engedely.mer.gov.hu/ felületen 2019. szeptember 23-án aktiválódott, ezt követően 10 napon belül (október 3-ig) kell teljesíteni az üzemszünet alatt elmaradt adatszolgáltatást.

BG8

Segítséget szeretnénk nyújtani nektek az átálláshoz, ezért az új rendszert bemutató

 workshopot

 szervezünk, melyre szeretettel várunk!


Helyszín: 1096 Budapest, Thaly Kálmán utca 39.

Időpontok:

2019. szeptember 26. 10:00 – 12:30 délelőtti időpont BETELT!

2019. szeptember 26. 14:00 – 16:30 délutáni időpont BETELT! 

2019 október 1. 10:00 – 12:30 délelőtti időpont BETELT!

2019. október 3. 10:00 – 12:30 délelőtti időpont BETELT!

2019. október 8. 10:00 – 12:30 délelőtti időpont AKTÍV JELENTKEZÉS

Manta Offices földszinti oktatóterem (2-es tárgyaló)

Előadó: Pádár Tivadar

Részvételi díj és kedvezmények:*
1. kategória: Sztenderd 9.900 Ft.*
2. kategória: FVSZ, EFOSZ, NYESZE, FOÉSZ tagsággal rendelkező szervezetek: 8.900 Ft.*
3. kategória: EDC:PRO rendszerhasználók, több jelentkező egy cégtől: 7.900 Ft.*
*Rendezvényünket partnercégünkkel közösen szervezzük, áraink bruttó árak.

Jelentkezni és érdeklődni torok.zsuzsa@educert.hu e-mail címen és ügyfélszolgálati elérhetőségeinken lehet.

Megjegyzés: A workshop helyeinek feltöltésekor előnyt élveznek az EDC:PRO minőségmenedzsment rendszer felhasználói. 

educert logo minoseget szolgaltatunk