IDEÁLIS VILÁG – MILYEN TERÜLETEKEN KELLENE SZABÁLYOZNI A FELNŐTTKÉPZÉST?

A felnőttképzés önálló jogi szabályozására 2001-től tekinthetünk. Jelen cikkünkben csupán a szakmai jellegű felnőttképzéssel kívánunk foglalkozni, hiszen a nem szakmai képzések lényegében már most is végezhetőek a felnőttképzési törvény hatályán kívül, az általános fogyasztásvédelemről szóló jogszabályok alapján.

Tehát: nyilvántartás, akkreditáció, engedélyezés, ezek voltak ez idáig a kulcsszavak. És ugye az ÁFA, illetve az ÁFA- mentesség. Ez utóbbi miatt a szakmai tartalom kicsit talán háttérbe szorult, a formai követelményeknek történő megfelelés vette át a főszerepet. Ezt a tendenciát csak erősítette, hogy a hatósági ellenőrzés eleinte kizárólag csak a dokumentumelemzésre szorítkozott, később belépett az óralátogatás is, de jogi következmények nélkül. Szerencsére, ugyanis pedagógiai módszerek eredményességét nem lehet jogszabály alapján megítélni. További érdekesség, hogy a minőségbiztosítási rendszer kötelező elemeit jogszabály határozza meg, tudomásunk szerint a világon egyedülálló módon. Sajnos sok esetben ez is csak a formai követelményeknek történő megfelelési kényszert erősítette.

No, de akkor milyen módon kellene szabályozni a felnőttképzési tevékenységet? Teljesen szabályozatlanul hagyni ugyanis nagy kockázat lenne egy ilyen, évente több százezres létszámot érintő, és a gazdaság szempontjából is fontos területet. A felnőttképzési tevékenység parttalanná válhatna, túl nagy teret engedne a felelőtlen konjuktúra-lovagoknak is.

A szakképzés és felnőttképzés újraszabályozásának eddig tudott elemei között (lásd előző cikkeink) szerepel a független vizsgaközpontok működtetése, mint a szakmai relevanciával bíró képzések kimeneti szabályozási pontjai. Ez tulajdonképpen a (képzőtől) független vizsgabizottságok működtetésének továbbfejlesztése, amikor a vizsgáztatás már nem csupán a vizsgáztatók személyében, hanem helyszínét tekintve is különválik a képző intézménytől. Ezen nem lehet fogást találni, ebben benne van az „X faktor”, ennek jónak kell lennie, hacsak meg nem „hekkelik” valahogyan. De nem lenne jó üzenet, ha egy teljesen szabályozatlan képzési piacról a vizsgaközpontba bekerülő vizsgázók jelentős hányadának sikertelen lenne a vizsgája. Ez senkinek sem lenne jó, a piac egyszer majd talán képes lenne az önszabályozásra, de addig drága árat kellene ezért fizetni, a résztvevőnek anyagi, a szakpolitikának erkölcsi, az országnak pedig gazdasági értelemben.

Megítélésünk szerint a szabályozásnak a minőséget kell szolgálnia, ami – a legszükségesebb formai követelmények megőrzése mellett – a tartalmi követelményeknek történő megfelelés előtérbe helyezésével érhető el.

Nézzük meg, mik lehetnek a „legszükségesebb” formai követelmények:

• nyilvántartás a képzésben résztvevőkről
• nyilvántartás a képzésben oktatókról
• szerződés a résztvevő és a képző intézmény között
• tervdokumentáció a képzés folyamatáról és tartalmáról (képzési program, de inkább tematika/tanmenet részletezettebb óraszámokkal és tartalommal, módszerekkel)
• dokumentáció a képzés előrehaladásáról (haladási napló)
• dokumentáció a diagnosztikai és formatív pedagógiai mérésekről, azok eredményeiről
• intézményi minőségbiztosítási rendszer (az intézményi főfolyamatok meghatározása és szabályozása, kiszolgáló folyamatok azonosítása, éves önértékelés)

Az engedéllyel rendelkező felnőttképző intézmények tulajdonképpen ezekkel mind rendelkeznek, azokat leginkább csak egyszerűsíteni, és az eddigieknél jobban az intézményre adaptálni kellene.

Egyetlen dokumentum, ami sok esetben részletesebb kellene, hogy legyen, ez pedig a tanmenet jellegű „képzési program”, azaz a tananyag didaktikai és időrendi csoportosítása. A jelenleg alkalmazott képzési programok tananyagra irányuló kidolgozottságuk miatt ugyanis sok esetben nem alkalmasak a szakmai (tartalmi) értékelésre. Formálisak, OKJ-s képzéseknél az szvk-k és a modulrendelet, illetve a kerettantervek egyszerű másolatai, ami teljesen szükségtelen. És itt érkeztünk el az értékeléshez. Jelenleg is létezik a külső értékelés rendszere, ami hasznos, de a formális követelmények ezt is elvitték az értékelés irányából az „előzetes belső ellenőrzés” irányába, így próbálva meg kifogni a szelet a hatósági ellenőrzés vitorlájából J

Kicsit tekintsük át a külső értékelés eredeti jelentését, csupán érdekességképpen jelezzük, hogy a kereső az első 12 helyen a felnőttképzésben szükséges külső értékelést hozza. Vagyis népszerű.

Külső értékelés (az oktatásban): „a külső értékelés célja lehet a rendszer, az intézmény állapotának feltárása; minősítése; de tulajdonképpen a belső fejlesztés támogatása is. A külső értékelés kiterjedhet a szervezet egész tevékenységére, egyes részterületekre (pl. gazdálkodás, törvényesség, szakmai munka), de a szervezet egyes tagjai munkájának értékelése az intézmény belső feladata.” (Cseh Györgyi (2011) Szegedi Tudományegyetem Közoktatási Vezetőképző Intézet)

Fenti definíció köznevelési intézményre irányul, ebből a profitorientált felnőttképző intézmények esetében a félkövér betűkkel kiemelt részek lehetnek relevánsak. Nézzük össze ezeket: a rendszer minősítése, a belső fejlesztés támogatása, törvényesség, szakmai munka!

És most érkeztünk el oda, hogy miért is kellene a „tananyag didaktikai és időrendi csoportosítása”, valamint a haladási napló, és a dokumentáció a diagnosztikai és formatív pedagógiai mérésekről. Mert az értékelésnél – szemben egy ellenőrzéssel – nem csupán ezek megléte a lényeges, hanem ezek tartalma. Ha ugyanis a napló szerint, a tanmenet alapján megvalósított képzés folyamatközi (formatív) méréseinek eredményei összecsengenek a vizsgaközpontban mért szummatív mérések eredményeivel, tulajdonképpen minden rendben (feltételezve, hogy ezek az eredmények jók). Így a belső fejlesztéseknek nem a helyesbítő intézkedések kidolgozására kell irányulnia, hanem a szó valódi jelentése alapján tűzhetőek ki fejlesztési célok. Ha viszont eltérés van valahol az előbbiekben felvázolt értékelési folyamatban, akkor következhet a hibakeresés, a szabályozott folyamatok átvizsgálása, a szisztematikus problémamegoldás, amiben egy felkészült külső értékelő cégnek ugyancsak segítséget kell tudnia nyújtani.

Összességében tehát azt mondhatjuk, egy rugalmasabb, élhetőbb formális szabályozás, egy szakmai-tartalmi követelményekre is kiterjedő külső értékelés garanciális eleme lehet a felnőttképzés minőségi javulásának.